A magyar természetábrázoló és vadászirodalom egyik jelesének, Borsodi Lászlónak eddig egyetlen könyve vált hozzáférhetővé, az eredetileg 1929-ben kiadott Őszi napsütésben (2012); most Kertész Sándor bevezetőjével jelent meg a Téli holdvilágon, amely kereken hatvan, eddig régi lapokban rejtőző elbeszélését tartalmazza. Írójuk panteista természetszemléletét jól e könyve mottója: „Az erdő az Isten mindig nyitott temploma”. Írásainak műfaji skálája sokszínű, soruk a hagyományos elbeszéléstől a jellegzetes vadásztörténeten át az anekdotáig ér; a történetek többségének helyszíne a Borsod vármegyei barkó-palóc vidék, a ma Ózdhoz tartozó Sajóvárkony és környéke, az északi hegyvidék erdősége. A kötetbe sorolt első mű egy önéletrajzi ihletésű novellafüzér (Az inasévekből), amelyben a 19. század utolsó negyedére eső ifjúságának emlékeit örökítette meg; bemutatta faluja népét, fölidézte iskolás éveit, osztálytársai alakját, a vaddisznóhajtás izgalmait vagy a szalonkavadászat epizódjait. Novellát szentelt kedves kutyájának (A Rick), ezután az 1870-es évek végével kezdődő vadászkalandjainak sorát örökítette meg (Képtelenségnek tetsző valóságok; Az én álmaim körül; Kalandos disznólesen; Róka a körben). Számos írása jóízű anekdota (Gesztes Lajos tréfáiból; Sümeghy). Bár szinte minden írásának elmesélhető cselekménye van, az író nagy figyelmet szentelt a természetábrázolásnak, a Mátra, a Bükk erdőségeinek, de vadászatai során kiruccant az Alföldre is vagy a Felvidékre. Sok-sok emberi alakot, emlékezetesen derűs jelenetet, emberi történetet örökített meg. Borsodi László elbeszéléseinek egyik jellegzetessége, hogy bennük a természet, az állat- és növényvilág mindig az emberi tekintet tükrében, a szépséget, az élményt befogadó lélek fényében jelenik meg. A legközönségesebb apróvadakról is a mélyen érző ember szeretetével szól. Írásműveinek másik sajátossága, hogy az író nyelve rendkívül sok archaizmust és tájnyelvi kifejezést tartalmazott; falusi szereplőit is a maguk jellegzetes tájszólásában beszéltette. Viszont valamennyi elbeszélését beboltozta a természetadta életöröm, az a tudat, hogy az erdő világa – a könyv mottójának megfelelően – a lélek gazdagítója, a gondolkodás inspirálója. Ahogy maga írja: „Ez a vissza-visszatérő varázslatos gyönyörűség – édes hazám kicsinyített képe”.