Orosz István grafikus és animációsfilm-rendező költőként is jelentős alkotó, aki verseivel a tér és idő, a valóság és az illúzió közötti átjárásokat keresi, pontosabban a különböző dimenziók közelítésének, egymásba olvadásának lehetőségeit. Úgy, ahogyan ars poeticájában írja: „Azt szeretném, noha már sokszor leírták, / hogy kell szerkeszteni (lásd még: perspektívák) / ha a hold, vagy mindegy, a hold tükörképe, / egy pohár boromban pontosan elférne” (Ars poetica). Verseiben rendre ellentétpárok, kontrasztok jelennek meg, mint az álom és az ébrenlét (Álom az álomban), múlt és jövő (Ceruzavázlatok), a végtelen az idő rácsszerkezetébe szorítva (Szép csillagom…), és legtöbbször egyszerre a látvány valója és a tükörképe. E fogalmak tipikusan a gondolati líra kifejező szavai, ám a költő gondolkodói rendszere mindig pontos ábrázolatú képekben ölt testet, talán mert eredetileg képzőművész.