„Leveles Ibolya szokatlanul kései első kötete szokatlanul végérvényes hangon szólal meg” – írja a kötet ajánlója, Halmai Tamás. Az erdélyi születésű, Budapesten élő biokémikus kutató vérbeli 21. századi, modorban, szűken szóló verselőként mutatkozik be, akinek egyéni, redukált versnyelve tárgyias, kihagyásos módon ábrázol, miközben folyton érezhető rajta a metafizikai utalások sora. Leveles Ibolya kötetének valamennyi ciklusa latin cím alatt jelenik meg, ettől a nagyon is e századi versanyag kap egy finom klasszikus patinát, illetve jelentős transzcendens, biblikus töltést. Ráadásul a fejezetek egymásutánja azt az érzést kelti az olvasóban, hogy egyetlen összefüggő mű részeit látja maga előtt. A ciklusok címei egytől egyig az égi szférákra, az egyetemes emberi kultúra és a létfilozófia gondolataira utalnak: Missa poetica (Költői mise); Transitus aeternus (Örök átmenet); Breviarium laicum (Világi zsolozsma); Cantate vitae (Életkantáta); In lumini veritas (Fényben igazság). Ez a kevés szóval sokat mondó líra eleven kapcsolatot teremt a klasszikus szellemi hagyományok és a ma emberének gondolkodása között, azzal a ráadással, hogy a költő valóságszemléletét befolyásolja természettudományos gondolkodása. Az élettani ismeretek és a bibliai hagyomány, a tárgyias leírás és a metafizika töltésű ábrázolás egyetlen versen belül is szoros kapcsolatba kerülhet: „csigavonalba tekerednek / lépései a fájdalomtól, / belédermed az alácsontosodó útba, / vascipőit a duna-parton hagyja, / míg a vízen jár, viharba süllyed” (Zikkurat). A ciklusok megannyi tömör, gondolatilag fajsúlyos verse egyetlen centrális gondolat lírai körüljárása: az emberi lét földi és égi szféráinak és ezek kapcsolatának érzékeltetése. Ahogyan például az élet térviszonyait írja le: „gyűlik a tér, / alásimul embernek, / színpaddá tágul, / otthonra zár” (Agora). Verseiben fölvillan egy-egy töredékes leírás, egy-egy szentencia, egy-egy impresszió, egy-egy gondolattársítás, de valamennyi egyedi módon, saját jogon, mégis szinte egymásra torlasztva. Filigrán szintagmák rejtélyes szabályokat követő egymásutánja alkotja a rendkívüli anyagsűrűségű verseket, ahogyan az egyik haiku is szemlélteti: „szellőzteted / tavalyi fájdalmadat. / jövőreméled” (Huzat). Leveles Ibolya debütáló kötete gondolatiságában összetett, formai megoldásaiban, nyelvi sajátosságaiban egyedi, már csak azért is, mert a legőszintébben személyes közelségű, ugyanakkor természettudományos alapozottságú és általános emberi tapasztalatokat hatásosan kifejező. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"