A 19. század szobrászati alkotásai kétségtelenül jelen vannak mindennapjainkban, mégis csak ritkán vesszük őket észre, és akkor sem feltétlenül gondolunk rájuk műalkotásokként. Annak ellenére sem, hogy a 19. század, különösen annak utolsó harmada a szobrászat, azon belül is a monumentális szobrászat: az épületplasztika, a köztéri emlékmű talán legambiciózusabb és legtermékenyebb korszaka volt. Persze, ha műtörténeti tételként húznánk ki a témát, sorolhatnánk a híres szobrászokat: Strobl Alajos, Ferenczy István, Zala György, Izsó Miklós, Fadrusz János, aztán a közismert műveket: Pásztorlányka, Búsuló juhász, Táncoló parasztok, Anonymus, Millenniumi emlékmű stb. A két fiatal művészettörténész, Szerdahelyi Márk és Borovi Dániel igényes kiállítású könyvük bevezetőjében mindjárt le is szögezik, miről nem szól a művük: „nem művészettörténeti gyorstalpaló, nem lineáris szobrászattörténet, nem igyekszik a korszak szobrászatának tömör kivonatát adni. Műleírásokat és bonyolult jelentéstartalmak ikonográfiai elemzését, stíluskritikai megközelítéseket hiába keresnénk a kötetben.” Az igazi cél, amiről az átlag halandó különösen kevés ismerettel rendelkezik, hogy megtudjuk, hogyan készültek ezek az alkotások.