Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Az irodalomtörténeti témát feldolgozó monográfia egy izgalmas, bár manapság egyre kevésbé ismert korba kalauzolja el leendő olvasóit. Doncsecz Etelka ugyanis Verseghy Ferencet, az egykori pálos szerzetest, a 18-19. század fordulójának, a 19. század első harmadának meghatározó literátorát állította kutatásai középpontjába. A szerző már első tudományos szárnypróbálgatásai (OTDK-dolgozat, majd szakdolgozat) is a jelen kötet irányába mutattak, mely ebben a formában egy hosszú évek alatt kiérlelt tudományos kutatás eredményeként született meg. Ezt példázza a jól átgondolt tartalom, az elemzés fókuszpontjainak megválasztása, a többszörösen átrágott, újragondolt kérdésfeltevések megfogalmazása. A szerző az ELKH-DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport tagja, gondozásában látott napvilágot Verseghy drámáinak (Debrecen, 2014) és levelezésének (Debrecen, 2019) szövegkiadása, Doncsecz Etelkánál ma kevesen ismerik behatóbban az említett alkotó életművét. A szerző arra szeretett volna választ kapni, hogy Verseghynek milyen lehetőségei voltak a tárgyalt időszakban arra, hogy önálló egzisztenciát tudjon fenntartani irodalmi munkásságából, az igen heterogén, első ránézésre igencsak széttartónak tűnő életművet mégis mi tartja egyben a szerző személyén kívül, s hogy Verseghy életében és érvényesülési stratégiáiban milyen szerepet játszottak élete nagy cezúrái, jelesül a pálos rend feloszlatása, valamint részvétele a Martinovics-féle összeesküvésben, melynek felszámolását követően a Habsburg kormányzat Verseghyt hosszú évekre börtönbe záratta.
Doncsecz Etelka (1984-)

Szerep és identitás

Borító ár
4 999 Ft
Aktuális online ár
3 999 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Doncsecz Etelka (1984-)
ISBN
9786155675720
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
399 o.
Kiadó
Ráció
Cikkszám
3001084602
Alcím
Verseghy Ferenc pályaválasztásai

Darabszám