Az írogató jogász, Pálffy Gyula anekdotafüzére 1909-ben jelent meg, e mű egyik példányára bukkant rá Kali Kinga a marosvásárhelyi Teleki Tékában, és az a kiadás szolgált e mostani alapjául. A kötet műfaja a korszak francia mintára elterjedt flâneur-irodalma volt, amelynek tipikus hőse a céltalanul lődörgő, szemlélődő városi lézengő volt, épp e típust testesíti meg Pálffy Gyula örmény-magyar figurája, a marosvásárhelyi Szenkovits Marci. Megtestesítője ő a századforduló polgári szemléletével szembeforduló figurájának, akinek nincs stabil helye a társadalomban, nem is hasznos tagja a közösségének; folyton kóborol, az élvezeteket kergeti, tréfákat csinál, sodródik egyik helyzetből a másikba, és magában hordozza a „jöttmentek” minden rossz tulajdonságát. Marci már háromévesen rossz kölyök, hiszen cérnaszálra fűzött kukoricával eteti a pulykákat, majd a cérnát kirántja a begyükből. Amikor meg fölnőve rövid ideig kereskedősegéd, puskaport csempész a szivarokba (Marci biográfiája). Ahogy Pálffy Gyula írja, az alváson kívül minden idejét hiábavalóságokkal tölti. Részt vesz az 1870-es évek követválasztási kampányában; az egyik jelölt azzal bízza meg, hogy itassa le ellenfele híveit, hogy azok ne tudjanak megjelenni a szavazáson (Az oláhfalusi követválasztás). Jóhiszemű idős asszonyok szánalmából némi pénzhez jut (Marci tüdőbajos) vagy éppen kártyanyereségeiből tartja fönn magát (Lóvásárban). Egyfolytában tréfacsináláson, ugratásokon töri a fejét (Szovátai mókázások), tréfás fogadásokkal nyerészkedik (A balavásári lépfene; A tyúk-guanó), vagy egyszerűen ízetlenül viccelődik a vacsoravendégekkel (Marci vacsorája). Szenkovits Marci az amorális tekergő tipikus figurája, aki minden rossz tulajdonsága ellenére szerethető alak, hiszen ő a társaság lelke, ő viszi a szót, eszeli ki a mulatságos tréfákat, ugyanakkor megtestesíti azt az átmeneti állapotot is, amiben a 19. századi örménység élt: hogy már nem pusztán pénzemberek, kereskedők, hanem kezdenek beépülni a magyar társadalomba. Bár ez – mint Szenkovits Marci példája mutatja – nem mindenkinek sikerült. Ő is kereskedőcsaládból származott, de maga kilépett a tradíciókból, afféle himpellér lett, hamiskártyás, másokon élősködő lumpen, léha és kókler alak, aki egyszer aljas csaló, másszor jópofa mókamester. Alakjában megjelenik a hagyományosan igyekvő magyar paraszti és polgári társadalom, valamint a másokon nyerészkedő örmény kereskedő és bankár ellentéte, ellentmondó életszemlélete. És figurája előképe Tersánszky Józsi Jenő jóval formátumosabb Kakuk Marcijának. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"