A fiatal erdélyi magyar költő Gyergyóremetén született, ott is él, Budapesten járt egyetemre, jelenleg Kolozsvárott tanít - így élete csaknem minden szakaszában kissé kívülállóként figyelte a környezetét. Talán innét ered, hogy mindent alaposan megfigyel, pontosan ábrázol: "Azt hiszem, a versek nálam sokszor inkább afféle lenyomatok, gondolati, érzelmi vagy hangulati intenzitások, megértési, átélési futamok rögzítési kísérletei..." - mondja a kötet végén közölt interjúban. Valóban érzékletesen, evokatív hatással jeleníti meg alakjait, azok környezetét, a fizikai valóságot. Néhány verse egészen leíró jellegű, nominatív stílusú, szinte csak a látványelemek és a hozzájuk kapcsolódó érzetek fölsorolásából áll (Emlékezés). Máskor személyes vallomását is hasonlatokban bővelkedő leírás formájában közli (Jeremiád). Borbély András tárgyiassága azonban meglepő bensőségességgel párosul: híven ápolja családja, faluja, kis közössége emlékezetét, sok verse családtagjainak, rokonságának, falus feleinek állít emléket (Antika; Bronzkor; Gyermekbénulás; Cserebomlás; A barátság; Betyerusz király; A harmadik képmás stb.). Ezek a versei olyanok, mint egy múltba révedő családregény fejezetei, portrésorai. A Holdtölte című versben pedig szimbolikus dimenzióba emeli a családtörténetet. Ez a darab átvezet a Név nélkül című ciklushoz, amely már a mitológia terrénumába emeli az olvasót, ahol a magányos szemlélődő benyomásainak, emlékeinek a helyét a látomás és a jelkép foglalja el (Mítosz; Nincs bárány; Tenger; Remete; Bálnák stb.). De ezekben az elvontabb tárgyú, absztraktabb szemléletű versekben is megőrzi az ábrázolás konkrétságát, tárgyiasságát és személyessége hitelét. Ugyanígy megmarad az a búvópatakként visszatérő, helyenként látens ritmika, a csak időnként föltűnő zenei hatás, amely Borbély András egész költészetére jellemző. Nem törekszik "szépen szóló" verset alkotni, keze alól mégis - szinte önkéntelenül is - remek prozódiájú versek kerülnek ki. "Ez itt a tél. / Pár behavazott ág. / Tisztogatom az egérszagos szobát. / Nem nagyon, csak épp hogy / köztük én is elférjek, / a fekhelynyi ágy, ha jönne, / Emesének" (December). A részletek mögül a strófa végén nem csak a lényeg, a vers oka, főt motívuma bukkan ki, hanem a formai betetőzés is, a ritmus, amely lendületet ad ennek a tárgyias, pontos és hiteles költészetnek. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"