Az erdélyi politikus és közíró érdeklődésének homlokterében az 1989 utáni Románia politikája, illetve az erdélyi magyar közélet megannyi jelensége áll. Eleven, aktualitásokra reagáló szemléletmód és megkapóan őszinte hang tükröződik az elmúlt húsz évben keletkezett, többnyire a Kapu című folyóiratban megjelent mintegy negyven cikkben, jegyzetben, publicisztikában, politikai eszmefuttatásban. Írói módszere klasszikusnak mondható: összegyűjti, valamilyen szempontból csoportosítja a részleteket, az adatokat, a tényeket, majd ezeket áttekintve levonja logikus következtetéseit. Jelmondata: „Tollamat mindvégig a nemzeti érdek és az igazság vezette”. Ez akkor is így van, ha néhány állításával, vélekedésével éppen lehet is vitatkozni. Elsősorban a román belpolitikába „belesimuló” kisebbségi magyar politikusokat bírálja, helyenként ostorozza. Legfőbb témája az 1989 utáni erdélyi magyar politikai élet alakulása, e politizálás sokszor ellentmondásos, kacskaringós, halogató, félrenéző mivolta. Borbély Zsolt Attila természetesen különbséget tesz a román politika és a román nép fölfogása között, mondván: a románság szemében a magyar kisebbség kifejezetten értékhordozó, és sok kérdésben a magyarság mellé is állna, ha ezt a homogenizáló román politika szándéka nem gátolná. Kritikáinak jelentős része a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pálfordulásait, megalkuvásait végrehajtó kisebbségi politikusokra irányul, főképp arra a hosszú távra szerencsétlenül kiható pálfordulásra, amelyet 1993-ban a Fekete-tenger partján fekvő Neptunfürdőn hajtott végre három megalkuvó RMDSZ-vezető, akik az eminens kisebbségi érdekek föladása mellett hozzájárultak az Iliescu elnök nevével fémjelzett politika szalonképessé kozmetikázásához is. A szerző sokat foglalkozik a székelyföldi autonómia kérdésével, a státusztörvénnyel, a kettős állampolgársággal, az erdélyi magyarság pártstruktúrájának alakulásával, a kisebbségi média helyzetével, a nyelvhasználat lehetőségével, a nemzetiségi szimbólumok használatának problémájával – és mindezeket rendszerint eszme-, társadalom- és kisebbségtörténeti kontextusba helyezi. Nem tartózkodik olyan kérdések fölvetésétől sem, mint hogy 1990 táján lett volna esély Magyarországon a monarchia visszaállítására, ezzel helyreállt volna a Szentkorona jogfolytonossága a Kárpát-medence fölött. Ugyanígy fölveti a területi revízió kérdését is, mondván, ha a trianoni határokon túl élő magyarok népszavazáson fejezhetnék ki akaratukat, akkor „elsöprő többséget kapna a közös magyar haza opciója”. Ugyancsak neuralgikus pontra tapint rá, amikor fölveti a Magyarok Világszövetségének jelenlegi, „szalonképtelen” helyzetét. De nem tér ki a magyarországi belpolitika fejleményeinek kommentálása elől sem, rámutatva, hogy a nemzeti utilitarizmus Széchenyi Istvántól kiinduló gondolatfolyamata mentén kell fölsorakoznia a magyarságnak, ami azt jelenti, hogy nem ideológiák és dogmák, hanem az egészséges magyar érdekek szerint célszerű alakítani a nemzetpolitikát Erdélyben is, az anyaországban is. A kötet publicisztikái a közelmúlt és a jelenkor nemzet- és kisebbségpolitikai dilemmáira keresnek választ – szókimondóan és többnyire kelet-európai dimenzióban. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"