Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
22%
Teljes leírás
A kötet szerzője szakpszichológus, aki családterapeutaként és gyermekpszichológusként is dolgozik, ennek okán nagy tapasztalata van abban, milyen hibákat követnek el a szülők leggyakrabban gyermekük fegyelmezése során. Mindenki arra vágyik, hogy csemetéje szófogadó legyen, és amikor ez nem így történik, a legtöbb szülő, sajnos az annak idején vele szemben is „hatékonyan” alkalmazott, verbális netán fizikai fenyítéshez folyamodik, ez pedig a legrosszabb, amit gyermekével tehet. A szerző szerint, abban az esetben, ha a gyermek látszólag indokolatlanul hisztizik, érzékelhetően kibillen az érzelmi stabilitásából, ilyen esetben meg kellene keresni az okot, vagy okokat, amelyek idáig vezettek. Sajnos a legtöbb szülő nincs birtokában annak a „tudástárnak”, amelyből ilyen esetben előhívhatná a megfelelő ismereteket. Ebben kíván segítséget nyújtani Vanessa Lapointe, aki két nagy fejezetbe (Az életet az egymáshoz fűződő kapcsolatunk teszi teljessé és minket emberré, Szoros kapcsolat a gyakorlatban) rendezte anyagát, melyeknek alfejezeteiben többek között, arról igazítja el az érdeklődőket, hogy mi a fegyelmezés és mi nem az (a hangos, negatív érzelemmel telített ordibálás, szülői kifakadás semmiképpen nem vezethet eredményre, ez csak növeli a gyermek már meglévő frusztrációját). Bemutatja, mi az a fegyelmezési spirál, majd a gyakorlati megvalósításhoz ad hathatós tanácsokat. A szelíd nevelési módszer átgondolt nevelői magatartást igényel, a szelíd fegyelmezés úgyszintén átgondolt megelőzést kíván. A gyermekek akkor nem tudják indulataikat kontrollálni, amikor nem érzik magukat érzelmi biztonságban, ezért a szerző arra ösztönzi a szülőket, hogy ne a pillanatnyi, helytelen viselkedésre reagáljanak, hanem próbáljanak valódi biztonságot adó, érzelmi kötődést kialakítani a gyermekükkel, mert csakis ekkor válhat a család élete is zavartalanná. Minden szülőnek fel kell nőnie a feladathoz, mert kizárólag akkor nevelhet kiegyensúlyozott, értékes felnőttet a gyermekéből, ha a szerző által ajánlott „szelíd” elvek szerint irányítja, fegyelmezi csemetéjét. A legszélesebb körben ajánlható, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Lapointe, Vanessa

Sérülésmentes gyereknevelés

Borító ár
3 490 Ft
Aktuális online ár
2 722 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Lapointe, Vanessa
ISBN
9789634751373
Egyéb szerzőség
Vida Enikő (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2018
Méret
262 o.
Kiadó
Jaffa
Cikkszám
3001040028
Alcím
fegyelmezés megalázás nélkül
Sorozatcím
Szülők könyvtára ; 2498-7379

Darabszám