Rényi András arra tesz egy nagy ívű kísérletet, hogy hermeneutikai írásaiban Rembrandt műveinek értelmezése során az olvasó is a „kép révén lásson”, ahogy a szerző egyik választott mottójában Merleau-Ponty, a fenomenológiát megújító francia filozófus fogalmaz. A szerző ahelyett, hogy egy újabb életrajzot, esetleg összefoglaló monográfiát írna, egy vérbeli esztétához méltó módon olvasóit arra biztatja, hogy merjenek a képek mögé látni, helyezkedjenek bele abba a sűrű drámai helyzetbe, amelyet a vásznon láthatnak, de eközben nem hagyja magára olvasóit, épp ellenkezőleg, mélyenszántó elemzései és értelmezései révén kulcsot ad mindenki kezébe, viszont ezek az értelmezések nem kívánnak kizárólagos megoldásként tetszelegni, ehelyett ékesen bizonyítják, hogy a hermeneutikai vizsgálódások, a szemlélő és a műalkotás dinamikus elegyéből összeálló értelmezéseknek milyen tág tere lehet egy olyan zseniális alkotó, mint Rembrandt esetében.