A több mint egy évtizede, 2009 októberében elhunyt Reimholz Péter azon ritka építészek közé tartozott, akik teoretikusan is foglalkoztak szakmájukkal, hivatásukkal - sokat gondolkodott, írt. Bár hivatalosan sohasem publikált, épületeit és elméleti munkásságát mindvégig a szakma érdeklődése kísérte. Ezért is üdvözlendő a Terc gondozásában megjelent vaskos és nívós kötet, amely munkásságáról ad számot. A második világháború utáni magyar építészet ún. nagy generációját (Janáky, Szendrői, Szrogh, Jánossy, Zalaváry, Jurcsik) követő középgenerációhoz tartozott. Szakmai törekvései közül legfontosabbnak azt lehet tekinteni, hogy a magyar építészet fővonalának szerves folytatását tudatosan vállalta, személyét, alkotásait mestereihez igyekezett viszonyítani. Szerencsés módon, személyes fejlődése párhuzamos volt az építészet világméretű változásával, és figyelme egye inkább afelé a kérdéskör felé fordult, hogy a hazai viszonyok által determinált, rendkívül alacsony színvonalú megvalósítási lehetőségek ellenére, elfogadható minőségű épületeket hozzon létre.