Dacia Maraini nemcsak prózaíróként, de költőként, esszéistaként, színpadi szerzőként, újságíróként és forgatókönyvíróként is beírta nevét az európai kultúrtörténetbe. A magyar olvasók eddig elsősorban regényeiről ismerhették (a legutóbbinak, a Végállomás Budapestnek magyar vonatkozása is volt; a 201908153-as szám alatt ismertettük), most azonban egy kicsit másik oldaláról mutatkozik be; újonnan megjelenő műve novelláskötet, benne nyolc írással. A kettős vezérszál, amelyre felfűzve lazán összefüggő szövetet alkotnak, a bántalmazás, és a női főszereplők - vagyis nem másról, mint a nők elleni erőszak formáiról szólnak ezek a történetek. "Maraini megalázott hősnői esendőségükben is erősek, küzdenek, néha pedig veszítenek, de nem adják fel. Ahogy az is előfordul, hogy már túl késő, többé nincs menekvés, nincs feltámadás." Az első történet (Marina leesett a lépcsőn) címszereplője, Marina egy bántalmazó kapcsolat foglya; noha a férje nap mint nap brutálisan megveri, ő mégis szerelmes ragaszkodással viseltetik iránta. A kislány, akit Velencének hívtak főhőse gyönyörű gyermek, akit szinte eszelős makacssággal akartak a szülei. Az apja, Ottavio lánya iránti imádatát úgy fejezi ki, hogy bevezeti a gyermekszépségversenyek világába. A rivaldafényért borzalmas és tragikus árat fizet a család. Az előzékeny erőszaktevő-ben Giorgia lekési a sevillai vonatot. Egy férfi felajánlja, hogy elviszi autóval. Miután leteperi, azzal élcelődik, hogy úgy tudja, a nők élvezik az erőszakot... Ezeken kívül még öt írás olvasható a kötetben: az Egy csoportos erőszak krónikája, az Ale és a meg nem született gyermek, A titkos feleség, A féltékeny éjszaka, valamint az Anna és a Mór. Bár a történetek megrázóak, mégis érdemes már tizennégy éves kor felett ajánlani, hisz a mű az irodalmi élmény mellett fontos problémakört tárgyal. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"