Az emlékezés, a múlt felidézése úgy térben, mint időben is lehorgonyzott: a boldog gyermekkor helyszínei éppúgy meghatározzák életünket, mint a traumák környezete. Szabó Róbert Csaba regénye beleillik a kortárs elbeszéléseket meghatározó egyik vonulatba, a huszadik századi történelmi traumákkal való szembenézésbe, a múlt feldolgozásának megismerésen keresztül megtörténő feloldásába. Az elbeszélés a lokális történelmet és az egyén és a család, baráti közösség történetét állítja egymás mellé. Az erdélyi falvak népe sem vonhatta ki magát végül a világháború és a totalitárius rezsimek pusztítása alól. Hiába éltek viszonylag izolált életet, a háború oda is betört. Szabó Róbert Csaba regénye így rokoníthatóvá válik Vida Gábor Senkiháza (202418157) és Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg (202413318) című regényeivel, ami a múltfeldolgozást és a magyar történelem sajátosan erdélyi változatát illeti. A történet főszereplője Ila, akit felnőtt nőként és fiatal kamaszlányként kísérhetünk végig: az egyik történetszál 1977-ben, egy szörnyű földrengés után játszódik. Ila mindent megtesz, hogy eltűnt férje nyomára bukkanjon, de éppen ez a keresés fogja elindítani a múlt felfejtésében is, vissza kell térnie ugyanis közös életük egyik korábbi helyszínére, a Pokoltóhoz. A visszaemlékezések 1940 nyarát állítják az olvasók elé. A fiatal lányt édesanyja lényegében elhagyja, egy bizonyos Danilovicsné gondjaira bízza.