Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Az elismert immunológus, allergológus és bőrgyógyász, Somos Zsuzsanna amatőr történészként is kutatott; főként a magyar őstörténet kérdéseivel és a nagyvilág magyar emlékhelyeivel foglalkozott. Két részből álló könyve első felében (Párhuzamos életrajzok) öt híres magyar sajátos nézőpontú életrajzát közli. Semmelweis Ignác és Bárány Péter orvosok, az orientalista Stein Aurél, a zongoraművész Cziffra György és a felvidéki politikus, Esterházy János sorsában az a közös, hogy környezetükben, hazájukban egyiküket sem ismerték el, pályájuk nagy részében a meg nem értéssel, a mellőzöttséggel kellett megküzdeniük. Semmelweisnek, aki sikeresen küzdött a gyermekágyi láz ellen, és ezzel a szülő nők, az anyák megmentőjévé vált, rengeteg akadékoskodással kellett megküzdenie. Bárány Róbertet, aki a fülgyógyászat történetének korszakos tudósa volt, valósággal kiutálták Bécsből, Svédországban telepedett le, ott ismerték el az érdemeit, mégpedig Nobel-díjjal. Stein Aurél keletkutató hiába szeretett volna idehaza, Pesten, Pozsonyban vagy Kolozsvárott elhelyezkedni, végül brit alattvalóként lett világhírűvé. Cziffra György éjszakai mulatókban volt kénytelen zongorázni, és amikor 1950-ben családjával együtt nyugatra akart szökni, elfogták és kényszermunkára ítélték. Később, 1956 után távozott Franciaországba, ott futott be világra szóló karriert. Gróf Esterházy János felvidéki keresztényszocialista politikus a bécsi döntés után szülőföldjén maradt, a szlovákiai magyar kisebbség ügyéért fáradozott, és a pozsonyi parlament egyetlen képviselője volt, aki 1942-ben nem szavazta meg a zsidótörvényeket. Mégis háborús bűnösként ítélték el, és egy csehországi börtönben hunyt el. A rövid életrajzokat követően a kötet második felében (Történelmi tanulmányok) nyolc rövidke írás olvasható a sumerokról, a magyarok kalandozásairól, Árpád-házi személyiségek külhoni emlékhelyeiről, az aacheni magyar kápolnáról, Kőrösi Csoma Sándor emlékezetéről, gróf Teleki Blanka párizsi sírjáról, Orbán Balázs és Victor Hugo találkozásáról. A szerző a külföldi magyar emlékhelyek bemutatása közben kitér az illető személyiség életrajzára, pályájára, művelődéstörténeti szerepére és jelentőségére. A rövid, olvasmányos ismeretterjesztő cikkeket fekete-fehér és színes fényképek szemléltetik. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Somos Zsuzsanna (1943-)

Párhuzamos életrajzok - Történelmi tanulmányok (I. és II. kötet)

Borító ár
2 900 Ft
Aktuális online ár
2 320 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Somos Zsuzsanna (1943-)
ISBN
9789633023730
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
108, [3] o.
Kiadó
Püski
Cikkszám
3001080829
Alcím
Semmelweis Ignác Fülöp, Bárány Róbert, Stein Aurél, Cziffra György és gróf Esterházy János

Darabszám