Elek Tibor az 1980-as évek derekától készített interjúkat kortárs erdélyi magyar alkotókkal, e beszélgetései közül 19-et ad közre e kötetben. A könyv címében azért került idézőjelbe az „erdélyi” jelző, mert a beszélgetőpartnereknek az a véleménye, hogy csak egységes magyar irodalom létezik, legföljebb az írók lakóhelye, munkakörülményei, hagyományszemlélete és aktuális témái erdélyi színezettségűek. A kérdések fő iránya mégis inkább az, hogyan alakult az interjúalany pályája, ő maga mit tart főbb műveiről, mitől jellegzetesek, egyediek ezek az alkotások, mi a szerző írói hitvallása – mindezek az utóbbi harminc esztendő időmetszetében rögzítve. A megszólaltatott írók között vannak immár eltávozottak (Mózes Attila, Lászlóffy Aladár), vannak Magyarországra áttelepedettek (Orbán János Dénes, Szőcs Géza, Bodor Ádám, Bartis Attila), ám valamennyiük sorsa, munkássága, mondanivalója magán viseli az erdélyiség jegyeit. Az 1987-ben, tehát még a rendszerváltozás előtt készült Mózes Attila-interjúban is történik utalás az akkori kisebbségi irodalom szellemi elszigeteltségére, de a jeles prózaíró arra is utal, hogy, ha késésekkel is, de az egyetemes magyar irodalom minden meghatározó tényezője átszivárog a határon. A megszólaltatott írók között van a mai magyar regényirodalom élő klasszikusa, Szilágyi István, a Kő hull apadó kútba (1975), az Agancsbozót (1990) és a Hollóidő (2001) szerzője. A kötetben a magyar líra olyan jelentős személyiségei szólalnak meg, mint az „alakváltoztató”, mindig más-más álorcát öltő Kovács András Ferenc, a klasszikus szonettformát megújító Markó Béla, a sajátos lírahagyományokat tovább építő Ferenczes István, vagy a ’60-as évek legendás Forrás-nemzedékét képviselő, azt szimbolista irányba továbbvivő Király László. A magyar prózának egészen sajátos útját járó Bodor Ádám, az avantgárd irányába tájékozódó Szőcs Géza, az irodalomtudományt, kritikát, esszé műfajt képviselő Banner Zoltán és Gálfalvi György is szót kap, hasonlóan a fiatalabb nemzedék tagjaihoz, Fekete Vincéhez vagy Potozky Lászlóhoz. A kötet alapvetően pályarajzokat adó interjúi – miképp a címmel is jelzett egyetemes magyar irodalom fölfogása – néhány tekintetben egységes képet mutatnak, például azt, hogy a valóságszemléleti, stiláris irányok között nincs értékhierarchia, mert nincs egyetlen kánon által szentesített fejlődésív kortárs irodalmunkban. Mindezek mellett a költők bensőséges módon vallanak szülőföldjükről, pályatársaikról, nemzedékükről, életérzésükről, szellemi tájékozódásukról, irodalmi példáikról. Az interjúk gyűjteménye sajátos metszete az elmúlt három évtized erdélyi kötődésű jeles írói, költői munkásságának, egyben érzékletes rajzolata az általuk képviselt, beszélgetésekben megjelenített irodalom sokarcúságának. A kötet minden nagyobb irodalmi állományrész fontos darabja lehet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"