Bár a költő viszonylag későn lépett színre – első kötete, az Érzelmek sodrában (201510352) ötvenéves korában, 2015-ben jelent meg – már fölkészülten, teljes poétikai vértezetben jelentkezett. Ráadásul ars poeticáját és lírikusi attitűdjét a József Attilától tanult keménység, a „nincs alku” elve jellemzi. Költészete a természet közelségét idézi, de azt több tónusban, több síkon, változatos formákban jeleníti meg. A természet, a növény- és állatvilág beható ismerete segíti őt eligazodni az emberi társadalom szövevényében is. Egy düledező, kúszónövényekkel benőtt várrom képébe sűríti azt a képet, ami egyszerre valóság és álom, egyszerre idézi a régi dicsőséget és a romlékonyságot (Álomidéző). Hogy mennyire többszólamú költő, jól mutatja, ahogyan a múltat a jelennel ötvözi, ahogyan a jelen pillanatban mutatja föl a letűnt időket és a jövő terveit: „Feléled a borban a jövőnk és a múlt. / Csapra vert szívünkből csorduló alázat / lelkünk megújít mindent, mi elavult” (Feléled a borban). A kötet tematikus ciklusokra tagolódik: a hazaszeretet verseire (Úgy szeresd hazádat), a jellem, a magatartás, az emberi viselkedésformák kérdéseit boncolgató darabokéra (Pajzs a résen), a Kazinczy művére utaló kétsorosokéra (Szilánkok és tövisek), az érzelmes költeményekére (Szeretni így tudok), az apró költői bravúrok kísérleteire (Önáltató – kételkedő), az önmagával elszámoló, a lírai egót elemző versekre (Leltár), valamint a játékos természetábrázoló versekére (Verses kalendárium). Török Nándor látható törekvése, hogy a mélyebb gondolatokat is szellemesen, könnyedén, frappáns formákba öntve fejezze ki, miközben sokatmondó képeket alkot: „A szögesdrót hegyén vajúdó vágyak / egy új szörnyszülöttnek adnak életet, / s az kéjes szigorral apránként issza / a palánk tövében csorgó véredet” (A szökevény). Költői alapállása az önelemző hajlam, innét, vagyis önmagából asszociál a világ dolgaira, amelyek azonban nem díszletek a lírai alany mögött, hanem a lélek lassan belsővé váló elemei lesznek. Példa erre az a verse, amelyben a napfény, a szellő, az eső, mind-mind a léte részévé válik, a megpróbáltatás, a szenvedés és a bizalom kifejezőjévé (Biztatgató). Ehhez társul a szellemes megfogalmazásokra való törekvése, ahogyan például e kétsorosban is szól: „Hajszálon hintázó boldogság remeg / múló magányom mély tárnája felett” (Tériszony). Török Nándor sokféle tónusban, sokféle hangon szól, változatos poétikai alakzatokat alkot, de abban a tekintetben nagyon is egyszólamú, hogy maga áll versvilága fókuszpontjában. Lírája mégsem alanyi költészet, mert az én képében mindenképp tükröződik a világ sokarcúsága. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"