Losonczi Léna hagyományos költői témáihoz ragaszkodva újra és újra a természet szépségéről, a hazaszeretet érzéséről, jelent alakító szándékairól és a jövőért érzett aggodalmairól, valamint istenhitéről vall. Jelzett témáit vonultatják föl válogatáskötetének cikluscímei is: Közelben; Távolban; Évszakok; Itthon, jelezve, hogy a maga köré figyelő, a környezetét belsővé avató lírai ego milyen tér-idő koordinátákban fogalmazza meg gondolatait és érzéseit. E koordináták nagy tereket fognak be: a legszűkebb környezettől a tenger végtelenjéig. Az előbbiről így beszél: „Zöld burokban, / mint a kopáncsos dió, / élek / fák ölelésében, / hárs-illatok bódításában, / nyári napsugárban, / szellő simításban / - szívemben hálával” (Zöldben). Vagyis Losonczi Léna a maga szűk versterrénumát egyetlen lélegzettel látomássá, végtelenné tágítja, miközben pontosan tudja, a maga egyszemélyes létébe zártan él. A mikrokörnyezet végtelenné avatásához az eszköze a környezetében való föloldódás, ahogy írja: „Egyedül a csendben eggyé válok a természettel. / Testem fatörzzsé merevül. / A langy sugár-simogatásban fürdik / a szűrődő fényben” (Eggyé válva). De van szava a végtelen távlatok megéneklésére is, ahogyan az Adria kékesszürke vizét csodálja (A tengernél), ahogyan Svájc hófödte csúcsait bámulja (Násztánc), vagy a görög partok múltat idéző mítoszairól szól (Mitikus ködben). Akár a szűkebb, akár a tágabb környezetét ábrázolja, mindig a tájban, a természetben találja meg költői témáit, egy kert zöld tónusában, a vadgesztenyefa alatt, a folyóparton találja meg igazi önmagát, saját életét, itt érzi beteljesülni szépre vágyását: „A telek alján ülök egyedül / E zöld zsongásban a szív felderül” (Április). A költői szubjektum szinte föloldódik a természetben, eggyé válik a természettel, így maga is része lesz a meglátott szépségnek, harmóniának. E szépség ideje pedig természetesen a pillanat, a meglátott szépség röpke idejének rögzítése, és épp ez adja Losonczi Léna költészetének jellegzetes karakterét (Idő; Képzelet; Pillanat; Pillangó-vendég; Nyári zene). Verseinek alaphelyzete egyszerű: a költő áll a természet, a teremtett világ egy kitüntetett pontján, megragadja a látvány szépsége, és ő boldogan fölolvad ebben, azonosul vele, majd hálát ad Istennek a felejthetetlen élményért (Hajnali etüd). Ez a természeti ihletésű tájszemlélet, ez a spirituális távlatú tájábrázolás sokszor egészen konkrét helyhez kötöttséggel jelenik meg a versekben (Szabolcs; Mogyoróska; A horányi Duna-parton; Szatmári falu; Szoboszlói emlék). Akár közeli, akár távoli, akár konkrét, akár átlényegített tájat jelenít meg, valamennyiben meglátja a Teremtő keze nyomát, isteni elgondolását. Ahogyan a költőt is az értől az óceánig vezető lírikusi útján is mindig Isten vezeti, vagy a természet megőrzésének aggodalma készteti megszólalásra (Őszi kép; Óda a fákhoz; Memento mori!). Losonczi Léna lírája a természet iránt érzett áhítat poétikailag nem hibátlan, de hiteles kifejeződése. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"