A neurológus professzor a versírásra úgy tekint, akár Kosztolányi, aki szerint az írás olyan tett, amellyel a világ megérthetővé válik, a költő az írással voltaképp a világot próbálja értelmezni: "A vers az idővel nem mérhető ösztön és az időt megalkotó intellektus ölelkezésének és szétválásának eredménye" – írja saját költői módszeréről Szirmai Imre. Finoman kidolgozott darabjai, pontos képekkel üzenő versei, amiként ösztönből és intellektusból keletkeztek, ugyanúgy értelmezendők: átérzéssel és elgondolkodással. Egyszerre munkál bennük a megmagyarázhatatlan intuíció és a nagyon is magyarázandó racionalitás, a finoman hangolt érzés meg a kontúros, szikár gondolat (Megbókolunk; Koratavasz). Pontosan hangolt szonettek sorában tárja föl a személyes múltat és a "titkos mélyt", azután utal költőkre és művészekre (Goethe az erdőn; Goethe ősvirága, Beethoven), jó érzéssel idézgeti portugáliai élményeit (Saramago I., II.; Portugáliában maradt rómaiak; Portugal 2014), és barangol be lélekben messzi tájakat (Elba; A serpa; Hamburgi elégia). Mintha nagyon is vonzanák a távoli idők és messzi vidékek – erre utal a kötetnek címet adó hosszúvers is: "Belőle vétetett a tegnapi, a mai és a holnapi délután / tükre, / a halszagú permet, a partra siető robaj és a csönd / ígérete, / embersemmiségünk bánata, ami hunyorgó szemeink / fénycsapdájából tart vacak lelkünk felé. Ennyi jár / nekünk." (Óceán). Verseiben csaknem kiszámíthatatlanul váltakozik, variálódik a homályos sejtelem, az intuitív megérzés és a precíz elemzés ábrázolata, mintha csakugyan emóció és ráció kiszámíthatatlan egymásra következését akarná szemléltetni, miközben fontos élettényeket ír le: "Elmesélem, milyen a türelem: / téli ág, mely biztos akarat, / lombot dajkál és dúdol magában, / és kinyílik az ég sátra alatt" (Vers a türelemről). Szirmai Imre egyaránt magabiztosan versel kötött alakzatok keretei között, illetve kötetlenül, miközben lélekben messzi tájakon kalandozik: az óceán partján vagy Toscanaban, a közeli és a történelmi múltban, eközben klasszikusok – Rilke, Pessoa, Janus Pannonius és Kosztolányi – szellemét idézgeti. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent kötet nagyon soktémájú, sok húron játszó költőt, színes egyéniséget mutat, aki könnyedén alkot gondolati verset és helyzetdalt, otthonos az impulzív lélekábrázolásban és az elégikus lírában, aki bebarangolja a történelmet és a déli tengereket, a lélek mélyét és az értelem szféráit. Egyszóval, Szirmai Imre sokat tud az emberről és azt sokféle módon fejezi ki. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"