A kötet esszéiben, olvasmányos dolgozataiban többször találkozik, olykor elegyedik Pusztay János nyelvész kétféle érdeklődési köre, a finnugor nyelvészet és a nyelvpolitika. A kötet első jegyzetsorozata (Bevezetés: hangulattól a tényekig) voltaképp a nyelvészettel kapcsolatba hozható alapvető emberi kérdések fölvetése. Például: mit tennél, ha egy kihaló nyelv utolsó beszélője lennél? Mit él át nap mint nap a kisebbségben élő ember a többségi tömeghatás alatt? Van-e jelentősége annak, hogy a világon mintegy 6000 nyelvet tartanak nyilván, de a világ népességének fele 12 nyelven osztozik? Ezek szerint a világ nyelveinek túlnyomó többsége ún. „kis nyelv”? De van-e egyáltalán kis nyelv, ha egy-egy nyelvre matematikai átlagban 5000 beszélő jut? Van-e jelentősége annak, hogy a beszélt nyelvek 84 százalékát csak egyetlen országban beszélik? Aztán megállapítja, hogy a magyar nyelv a világ népesség szerinti rangsorában valahol a 40. és 50. hely között áll, azaz inkább a nagy nyelvekhez van közelebb. Kitér arra is, hogy a kisebbségi nyelvet használó ember általában jogi értelemben is a kisebbséghez tartozik. Ilyen elgondolkodtató kérdéseket és sokszor meglepő adatokat sorol a könyve első írásában. Jelentős írása A nyelvek jövőjét befolyásoló tényezők; ebben az oroszországi finnugor nyelvekről szólva a beszélők lélekszámának csökkenését, a szórványosodás jelenségét, a közigazgatási rendszert, a településhálózat jellegzetességeit, a nyelvhasználat milyenségét és az emberek anyanyelvhez való viszonyát említi meghatározóként, állításait rendszerint statisztikai adatokkal szemléltetve. Külön dolgozatban (Esettanulmány: a diaszpóráról) jellemzi az oroszországi finnugor népek szórványéletét, a beszélők számának zsugorodását, az etnikai tudat sorvadását, az anyanyelvhez való kötődés gyöngülését, az anyanyelvi oktatás és a kultúra helyzetét és az adott népcsoport jövőképét. Elméleti írást közöl Nyelv és identitás címmel; szól a „madárnyelvű” népről, a csángókról; vizsgálja Irodalom és identitás egymásra hatását. Kötete második felébe sorolta nyelvpolitikai tárgyú írásait, ezekben is rendre az oroszországi finnugor népek példáján szemlélteti a nyelvi erózió jelenségeit; számba veszi a nyelvek jogi státuszát (államnyelv, regionális nyelv, státusz nélküli nyelv); sokszor hangsúlyozza az anyanyelvű iskoláztatás fontosságát; bemutatja a kétnyelvűség jelenségét, a nyelvújítás és az új terminológiák megalkotásának szerepét. A kötet utolsó írásának címe is figyelemkeltő: És a magyar nyelv? Ebben a nyelvstratégia megalkotásának fontosságáról ír, a kultúra nemzetépítő szerepét emeli ki; vizsgálja a Kárpát-medence határon túli területein élő magyar közösségek esetében megfigyelhető nyelvi széttartás, az elkülönbözés folyamatát. Bár a szerző mondandója kifejtéséhez, érveléséhez többnyire a finnugor népek és nyelvek sorsát hozza föl példának, üzenete minden „kis nyelv” vagy kisebbségi nyelv beszélőjéhez szól. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"