A múlt századfordulós Bécs jellegzetes figurája volt Otto Weininger filozófus, akiről a hazai nagyközönség Gerő András Se nő, se zsidó (200908044) című, nagy visszhangot kiváltott munkájában olvashatott. Nevét a mindössze huszonhárom évesen elkövetett öngyilkossága után egyetlen műve, a híres-hírhedt Nem és jellem (magyarul: Budapest, Dick Manó, 1913) tette széles körben ismertté. Rajongással és idegenkedéssel írnak róla a kor legnagyobb figurái. Wittgenstein, Kafka, Canetti vagy Freud sem tudta kivonni magát hatása alól, Theodor Lessing pedig az ő jellemrajza alapján alkotta meg a „zsidó öngyűlölet” fogalmát. Idetartozik, hogy Weininger nem csupán az európai szellemi élet fősodrát meghatározó zsidó entellektüellekre, hanem a későbbi Harmadik Birodalom ideológiájára, magára Hitlerre is jelentős hatást gyakorolt... De ki volt e számtalan nyelven olvasó, gondolatait mindig a lehető legvégső határokig elvivő, gyötrődő, joggal kritizált, de megkerülhetetlen és valószínűleg többnyire félreértett különc? Erre segíthet válaszolni a most megjelent kötet, amely egy 1921-es német kiadáson alapul. Ezt Weininger bizalmas barátja, Artur Gerber adta közre Weininger naplójegyzeteiből, a hozzá írt Weininger-levelekből, valamint August Strindberg két leveléből. A gyűjteményhez a téma és az életmű kiváló kutatója, Hernádi Miklós írt hosszabb utószót, gazdag bibliográfiával segítve a Nem és jellem - elképesztően gazdag - kritikai visszhangja iránt érdeklődőket. A századforduló szellemtörténeti kérdéseivel, illetve a zsidó asszimiláció problematikájával komolyan - és elfogulatlanul - foglalkozók olvasmánya.