Vados Anna első kötete olyan költőt mutat, aki a létezés biológiai alapjaiból, a természet, az élővilág motívumaiból építi föl asszociatív líráját; akinél egyensúlyban van az élettan és a lélektan, az objektív látás és a lírai közelítés. Álmában az utcákat járva keresi a sosemvolt város vénáját, hogy aztán az egész látomást odadobja a feledésnek (Undor és vágy). Szinte valamennyi szabadversében megjelenik az emberi test, az élő organizmus, a betegség és a gyógyítás; egyetlen látomásban képes megrajzolni a sebet és az orvoslást: „Látok egy kisfiút menekülni, akit egy nagyobb / férfi kerget. / Én vagyok a sebeket összevarró orvos” (Rossz forgatókönyv). Vados Anna verseiben rendre megjelenik a kiismerhetetlen rossz, a sejthető és szorongást kiváltó baj, aztán a maga konkrétságában az igazi baj, a sérülés, a betegség: „A bal szemem mögött valaki / rángatózik felakasztva (…) / A test emlékszik a vágásokra, / megbocsát. Nem felejt” (Sérült szövet). A versek címei (Vidám fecskendők; Gyógyulási ritmus; Tehetetlen fogak; Kezek és lábak; Belső kórház) önmagukban jelzik, hogy a költő az emberi test nyűgeivel, bajaival foglalkozva értelmezi és ábrázolja a létezést. Érdeklődése fókuszában az emberi test áll (Közös barát), erről szól, hol monológ formájában, hol a közös baráttal társalogva. Verseinek visszatérő alakja a közös barát, sokszor hivatkozik arra, mit is mondott ő (Nem alvás; Csüngök egy fonálon), de ezek a beszédszituációk csak kiindulópontok, ahonnét ellódulnak az asszociációk, ahonnét fölszárnyalnak a gondolatfutamok, és amelyek a maguk konkrétságában is talányosak: „Fény csordogál a fekete fákra. / Mint egy gyönyörű apokalipszis. / Azt álmodom, hogy itt lakom, és / arra ébredek, hogy nem vagyok senki” (Avarszerű csend). Vados Anna biológiai, élettani motivikájú költészete az emberi test és lélek különféle állapotait, helyzeteit, pozícióit jeleníti meg, de olyan módon, hogy egyszerre jellemzi a személyesség közvetlensége és az objektív megfigyelés, a detektálás módszere. Alaphangja a szenvtelen tárgyilagosság; rendre a pontos megfigyelésből indul ki a versszervező gondolat, ahogyan például a lét szürkeségéből, lehúzó örvényéből jut el oda, hogy az embernek nincs választása, mert vagy szövetkezik a rosszal, vagy a rossz elveszejti (Gyógyulási ritmus). Ez a vers is, meg az egész kötet is jelzi, hogy körvonalazódik a költőnő egyéni lírai világa.