„Legfőképp akkor írok, ha épp valami nem stimmel. Ha valami nagyon fáj, és kiabálni akarok. (…) Furán fog hangzani, de engem a fájdalom inspirál” – mondta egy interjúban az első kötetes Antal Andrea. Ez azt is jelenti, hogy rendkívül érzékenyen közelít a való életből vett alakjaihoz. A szociális munkásként dolgozó írónő voltaképp szocionovellákat ír, olyan eseteket, élethelyzeteket mutatva be, amelyekből rendre kiderül, hogy az ember – vagy a maga hibájából vagy önhibáján kívül – lehetetlenül, elviselhetetlenül él, így az élete folytonos nyűggé válik. A kötet címadó novellájának apagyilkos főszereplője a rendőrségi kihallgatás keretében beszéli el családja iszonyatos történetét, amelyben az addig is csak vergődő életeknek a szörnyű halál vagy az elmegyógyintézeti zárt osztály vet véget (Nem).