Michael White, az ausztrál szociális munkás és David Epston, az új-zélandi antropológus közös könyvében tárja olvasói, a pszichológiában és terápiában jártas szakmabeliek és az érdeklődő laikus elé egyaránt, hogy milyen új és hatásos módszert dolgoztak ki a közös munkával és gondolkodással töltött évek alatt. A szerzők a narratív eszközöket használják ki, vagyis az egyén élettörténetét, egy-egy eset és probléma történetbe illesztését veszik alapul. Mivel tisztában vannak azzal, hogy a narratíva szavakból áll össze, s e szavak, a saját mentális eszköztárunk, mindenkori szótárunk a bennünket körülvevő valóság, a mindenkori szociokulturális közeg leképeződése. Arra hívják fel a figyelmet, hogy e narratívákon keresztül jobban meg lehet érteni az egyént és problémáit, a probléma ilyetén módon leválasztódik ugyanis az egyénről, a problémát „externalizálják”, így válik lehetővé a személy és a probléma közti kölcsönhatás dinamikájának és irányának az alapos vizsgálata. Az egyén már nem takarja el a probléma gyökerét és vice versa. A szerzők bemutatják, hogy a narratívákon keresztül a szociokulturális közeg milyen uralmi fajtákat dolgozott ki, s akarva akaratlanul hogyan hódolunk be e mintáknak.