Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Korábbi, kétkötetes Nagy Imre-életrajzának (199613161; 199926196) rövidített változataként 2002-ben látott napvilágot Rainer M. János Nagy Imre-életrajza. Ennek második, javított és bővített kiadása lát most napvilágot, az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára. A szerző nyilvánvaló célja az, hogy bemutassa azt az embert, aki a nemzetközi kommunista kísérlet egyetlen olyan magyar politikusa, aki helyet kaphatott a nemzet emlékezetének panteonjában. A szerző a leghagyományosabb módon, időrendben követi hőse pályáját, amely sokakéhoz hasonlóan a hadifogoly katonából lett meggyőződéses marxista, bolsevik pályájaként indult. És bár e pálya sok tekintetben és főbb vonalaiban követte a munkásmozgalom korabeli vezetőinek karrier-ívét, azért találhatók benne eredendő "különcségek", a mozgalom átlagától elütő vonások is (pl. maradandó érdeklődése a parasztság sorsa iránt, 1945 után korántsem a hazatért "moszkoviták" hiperaktivitással párosult doktrínerségével látott munkához stb.). A Rákosi-féle pártvezetés is hamar belátta, hogy nem számíthat Nagy Imrére mint vaskezű vezetőre, hagyták is, hogy betegségére hivatkozva visszavonuljon. A szerző hangsúlya természetesen a Sztálin halálát követő évekre, illetve a magyar forradalom és szabadságharc korszakára esik, vagyis az "új szakasz" Nagy Imre nevével fémjelzett politikájára és 1956 miniszterelnökének tevékenységére. Rainer M. János igen érzékenyen követi azt a belső folyamatot, amely Nagy Imre lelkében ment végbe, és amelyet azután "az eseményekkel való sodródásként" róttak föl neki. Vagyis azt a pályaívet rajzolja föl a szerző, miként lett a hithű kommunistából a magyar forradalom és szabadságharc emblematikus alakja, végül vértanúja. A munkásságának utóéletével befejeződő, számos fotóval illusztrált életrajz függeléke remek (válogatott) bibliográfiát és névmutatót tartalmaz. Széles körben, minden történelmi gyűjteménybe beszerezhető biográfia. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Rainer M. János (1957-)

Nagy Imre

Borító ár
4 000 Ft
Aktuális online ár
3 200 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Rainer M. János (1957-)
ISBN
9789638838261
Egyéb szerzőség
Nagy Imre Alapítvány (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
25 cm
Kiadó
Nagy I. Alapítvány
Cikkszám
3001021149

Darabszám