Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Az ismert erdélyi magyar filozófus-teológus, egyetemi tanár, Albert-Lőrincz Márton és fia, Albert-Lőrincz Csanád egyetemi jegyzete egy napjainkban rendkívül aktuális és egyben heves vitákat kiváltó témával, a korunk egyik legjelentősebb kihívásának számító multikulturalizmussal foglalkozik. A kötet nem pusztán az egyszerre interperszonális, interetnikai és interkulturális magatartás témáját tárgyalja, melyet egyébként tanulhatónak és taníthatónak ír le, hanem széles összefüggéseiben vizsgálja a kérdést. Az első fejezet a kultúra mibenlétét tárgyalja, majd a szerzők a monokulturalitást és a multikulturalitást ismertetik, viszonylagos történeti perspektívában. Szó esik arról, hogy az ember miként jut el a társas szükséglettől a multikulturális kompetenciákig, a következőkben pedig az állampolgárságról, mint a társadalmiság legfejlettebb formájáról, és ezen belül az európai állampolgárságról olvashatunk. Olyan megkerülhetetlen témákról esik még szó, mint az állampolgárságra nevelés, a társadalmi és nemzeti emancipációt segítő nevelési törekvések, a demokratikus nevelés, az iskolai nevelés során kialakítható multikulturális kompetenciák, továbbá két olyan gyakorlati eljárás is bemutatásra kerül, amelyeket bármilyen közösségben érdemes megtanulni és gyakorolni. Az utolsó fejezet a multikulturalizmus jogi hátteréről szól, az általános emberi jogok, az európai jogszabályozás és a romániai törvények összefüggésében. A kötet szómagyarázattal, név- és tárgymutatóval zárul. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Albert-Lőrincz Márton (1951-)

Multikulturalitás és demokrácia

Aktuális online ár
960 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Albert-Lőrincz Márton (1951-)
ISBN
9786068145068
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2011
Méret
252 o.
Kiadó
Egyetemi Műhely
Cikkszám
3000213276
Sorozatcím
Egyetemi jegyzetek

Darabszám