Csák Gyöngy kilencedik verses kötete messzire tekintő költőt mutat, akinél a címbe emelt „mítosz” nem valami ódon relikvia, homályos atavizmus, hanem nagyon is jelenvaló szellemi örökség, a mai gondolkodás, a jelenkori tapasztalatszerzés egyik szellemi igazodási pontja. A kötet egyik első darabjában megfogalmazza az időnek a létezésben, az emberi sorsok alakulásában játszott szerepét (Az idő a véremben buzog), majd visszapillant a magyar történelem korai szakaszára, a honfoglalás idejére (Történelmi pillanatok). És miután tudatosította az időnek az egyén és a nemzet életében való szerepét, kitágítja szellemi örökség-horizontját – az egyetemes mítoszok, legendák, az európai kulturális és irodalmi hagyományok irányába (Prométheusz; Pénelopé naplójából; Sherezádé emlékirataiból; Dózsa asszonya; Oldás – Tatjana leveleiből; Időzónák). Az ókori görög mondavilágtól a klasszikus orosz irodalom örökségéig jutva jelzi, hogy gondolkodását milyen nagymértékben érintette meg az európai kultúra, természetesen olyan módon, hogy a maga gondolkodásába, gondolkodói rendszerébe illeszti a belsővé vált hagyományanyagot. Egyszer hun madonnaként jelenik meg lobogó fekete hajjal, lóháton vágtázva (Történelmi pillanatok), máskor a homokszemek között csillámló gyémánt fényéhez hasonlítja magát (Másnap), vagy a napi robot után Mozartot hallgató nőként (Romantikus). Csák Gyöngyi nemcsak otthonosan mozog az emberiség kulturális örökségének kincsestárában, de intenzíven belsővé is avatja, aktualizálja, „hasznosítja” ezeket az örök értékeket, ahogyan például az örök hazatérő kétségeit Odüsszeusz alakjában testesíti meg (Visszatérés). Föltűnő Csák Gyöngyi egyik költői eszköze, rugalmas nyelvalakítása, helyenként meglepően egyéni versbeszéde: „Prüdériában levetkőztem, / tekintetükkel megvesszőztek. // Talpnyalódiában néma voltam, / legyőztek méla undorukkal. // Tilalomházán énekeltem, / csendháborításért elkergettek” (Anonyma utazásai). Sajátos a szóalkotással egyedi szóösszetételeket is képez, mint például: cseppkövesednek, szerelemveríték, szerelemszelíd, kínadás, rózsajaj, katarzisíz stb. Ezek az egyéni szóalkotások tovább erősítik képei amúgy is meglepő hatásosságát, fölidéző képességét: „Valaki kapaszkodik a hídra / fagyos szájában ezüst faág zizeg, / tarsolyában hörög a múlt idő, / feje fölött vérszomjas denevérek” (Bűnbánat). Csák Gyöngyi terjedelmes kulturális örökség birtokában és erőteljes nyelvezettel alakítja a maga gondolataihoz, önkifejezése szándékaihoz a históriai, mitikus témamotívumokat, hogy azok a jelen komor közegében még erősebb fénnyel ragyogjanak föl. Nyelvteremtő ereje és verseinek intellektuális sodrása olykor egészen lendületes, magukkal ragadó strófákat képeznek: „Rémül a vénülő világ bennem, / nem vigasztalhat, hiába / a szolgálatkész szórendcsere” (Megoldható kínadás). Magukkal ragadóak a versek, de nem kontrollálatlanul száguldók; nagyon is kifejezik korunk emberének kétségeit, félelmeit, gyötrelmeit, amelyek elviseléséhez talán a mítoszok üzenetének ismerete segíthet hozzá. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"