A művészettörténész és muzeológus szerző, a szűkebben értett szakmai közegből kitekintve, egy esszészerűen megkomponált memoáron keresztül mutatja be leendő olvasóinak, hogyan teltek a Kádár-rendszer évtizedei, majd a rendszerváltást követő évek, milyen energiák, szellemi áramlakatok határozták meg az adott évek, évtizedek művészeinek formanyelvét, sajátos látásmódját. Kovalovszky Márta nemcsak megfigyelője, de alakítója is volt ennek az állandóan mozgásban lévő kulturális életnek: kiállításokat rendezett, művek és alkotók sorsába folyt bele, miközben mindig óvatosan – őt idézve: „paplanon lépkedve” – végezte a dolgát. A regényes visszaemlékezésből megismerhetjük a székesfehérvári kulturális életet, egy vidéki magyar város kapcsolati hálóit, azokat a láthatatlan fonalakat és erővonalakat, amelyek keresztül-kasul átjárják (illetve átjárták) ezeket a közösségeket.