A történész és irodalmár szerző szakterülete a klasszikus antikvitás kora, a középkor és a reneszánsz, valamint a neolatin költészet – így aztán szinte magától értetődő, hogy a maga költészetével is a klasszikus hagyományok követője. Tradicionális alakzatokban alkot, rendre időmértékes verseket ír, balladákat, szonetteket, himnuszokat, dalokat vagy épp haikukat, olykor költői képességeket próbára tevő játékos darabokat. Maga írja: „A mai poétikai dialógus, a diskurzus inkább szinkron, semmint diakrón jellegű. Aki nagyobbra nyitja az időbeli távolság képzeletbeli ívét, már magányosabb lírai vidékre kerül”. És valóban, az elmúlt néhány év versterméséről számot adó kötet a klasszikus formákhoz és a hagyományos költői témákhoz ragaszkodó poézist mutat, olyan költészetet, amelynek természetes létformája a hagyományos alakzat. Diószegi Szabó Pál ugyanis úgy tartja, hogy a vers formája soha nem válhat annyira szabaddá, hogy elveszítse ritmusát, zenei hatását. A kötet gazdag anyaga e program valóra váltása – légiesen szép témák klasszikus formákba öntése. Például így: „Advent előtt jöttél, / ünnepemként várlak, / hátad átölelve / sejtek angyalszárnyat” (Advent előtt). Némelyik verse annyira zenei hatású, hogy az olvasó úgy érzi, dallamra született: „Arcod, szemed / tükröm lenne / és mint Napom / velem kelne!” (Ünnepem vagy). Néha egy-egy strófa úgy fölszárnyal, hogy valósággal elemelkedik a vers textusától, és önálló életre kel: „Jácintillat, zöld szoba… / tűleveles fenyőfa, / illata, ha összeér: / jön a tavasz, lép a tél!” (Hang-virágok). Diószegi Szabó Pál költészetének gazdagsága természetesen nem merül ki a zeneiségben, a formák és variációk bűvöletében, az alakzatok adta lehetőségek mesteri kiaknázásában, de jelentős gondolati teljesítmény, irodalomtörténeti utalásrendszer is mutatkozik számos darabjában (Aphrodité közeleg…; Két sírfelirat; Don Quijote hazatér; Arany-levelem Petőfihez; Donna Anna balladája), miközben ezek a költemények is jelentős formaalkotó készségről tanúskodnak. Az irodalomtörténeti korszakok között cikázva különös erejű leoninusokat alkot (Fázik a vágy; Boldogságunk; Szálljon), aztán Berzsenyi modorát utánozza (Egy Berzsenyiáda), vagy épp trubadúrlírát művel (Hajad lebben). A kötet ciklusai részint a versek keletkezésének ideje szerint sorolódnak, részint nagyobb témakörök (szerelem, irodalmi alkotások hatása) szerint követik egymást. Diószegi Szabó Pál új verseinek gyűjteménye a formaművész költő manapság ritka teljesítménye, olyan szerzőé, aki sajátjaként bánik a klasszikus formákkal, aki könnyed eleganciával alkalmazza az antik vagy középkori időmértékes alakzatokat, és aki nem enged abból az ősi alapelvből, hogy vers és zene összetartozik. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"