A clown figurája, a bohóc kettőzött lelkülete régi toposza a költészetnek, hiszen benne van a belül talán síró, de minden áron kacagtatni akaró ember elszántsága, tiszteletet érdemlő erőfeszítése. A Vácott élő költő azonban némiképp túllép e toposz hagyományos értelmezésén, ő magára, a költőre érti a bohóc figurája által megtestesített szerepet: „Bohócnak lenni mérhetetlen elhivatottságot, türelmet és színjátékot igénylő munka” – írja a kötet előszavában. Utal arra is, hogy a költő is folyton túllép önmagán, meghaladja régi mutatványait, és mindig képes előhúzni valami újat a belső zsebéből: „Van másik!”. Ilyen erős önmegtagadó és önkifejező szándékkal szólal meg új kötete első versfüzérében (Néha), kijelentve: „Költőt mondok, bohóc vagyok, / Ti az ezek, én meg azok / de csak hangom toldaléka; / Élek” (Néha, 2.). A tíz részből álló ciklus sajátos vallomás a maga egyéniségéről, lelkületéről, szándékairól, költői törekvéseiről. A bohóc alakja még több versében visszatér (Elhallgatott csend), ahogyan a „mutatványosok” sokasága, a színész, a balerina, a festő. A bohóc visszatérő alakja azt sejteti, hogy a költő végül is folyton magát keresi, a maga helyét jelölné ki, önmagát pozicionálja a lét egészében; legtöbb verse ennek az ambíciójának újabb és újabb, más-más nézőpontú bemutatása (Szédülés III.; visszanézek; Aszfaltrajz; Most vagyok). A tudatosan és visszatérően alkalmazott motívumok, az ismert toposzok új szempontú alkalmazása, variálása sem mentik meg ezt a versvilágot attól, hogy a kötet ne tűnjék úgy, mint egyazon téma változatainak sorolása. E tekintetben árulkodó a szerző nominatív stílusa, a sokszor fölsorolásszerű versbeszéd (Néha 6; A szigeten; Kitomboló; Sasszé). Szikora Balázs versei sűrű szövésűek, képei telítettek, kifejezései sokat mondók, retorikája elgondolkodtatón komoly, az olvasó mégsem szabadul attól a gondolattól, hogy a kötet néhány gondolatkör kétségtelenül ügyes variálgatása. Sok esetben egy-egy versen belül a strófák is ugyanarról szólnak, csak épp más szemszögből látva, más hangfekvésben szólva (Zaj gyermeke; Üres falak; megintmagyar; Flow; Nem lehet; Déja vú). Érezhető, hogy Szikora Balázs kialakította a maga egyéni versvilágát, rátalált néhány hatásos, ikonikus jelentésű toposzra, és ezeket forgatja, szemléli, mint egy sokszögletű drágakövet, amelynek felületén minden csiszolt lapocska más-más árnyalatot mutat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"