Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Doktori disszertációjának könyvvé szerkesztett változatában Székesi Dóra a felvilágosodás meghatározó gondolkodója, Denis Diderot francia filozófus emberképével foglalkozik. Mint azt az előszóban is írja: más gondolkodókkal ellentétben Diderot nem foglalta rendszerbe a "Mi az ember?" kérdésre adott válaszait, nem írt ebben a témában összefoglaló művet. Ennek ellenére azonban egységes emberkép bontakozik ki a szövegeiben látszólag szétszórt gondolatokból. Az ő értelmezésében az ember pusztán materiális lény, része a mindenség végtelen anyagóceánjának. Az ember az állandóan átalakuló természet részeként maga is heterogén elemek véletlenszerű kombinációjának eredménye, amely alkotóelemek az idők során különböző szerveződési formákon áthaladva érző, gondolkodó, beszélő lénnyé váltak. Székesi Dóra az emberi képességekhez és az emberrel kapcsolatok folyamatokhoz (érzékelés, gondolkodás, beszéd, képzelet és emlékezet), a személyiség kialakulásának kérdésköréhez tartozó képeket és fogalmakat, valamint a közöttük lévő összefüggéseket igyekszik feltárni, Diderot olyan művei alapján, mint a Levél a vakokról, a Levél a siketnémákról, a Gondolatok a természet értelmezéséről, A filológia elemei, s mindenek előtt a D'Alembert álma. A kötetet a szerző konklúziójának összegzése, valamint bibliográfia és névmutató zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Székesi Dóra

"Minden átalakul és elmúlik"

Borító ár
2 750 Ft
Aktuális online ár
2 200 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Székesi Dóra
ISBN
9786155047961
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
259 o.
Kiadó
Ráció
Cikkszám
3001020911
Alcím
emberkép Diderot természetfilozófiájában
Sorozatcím
Modern filológiai füzetek ; 0076-9967 ; 63.

Darabszám