Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Több mint félszáz éve, 1963 óta publikál rendszeresen a magyar líra egyik doyenje, Buda Ferenc, aki a 85. Ünnepi Könyvhétre bocsátotta ki új, sorban tizenhetedik kötetét. Ahogy korábban, úgy most is hű maradt a klasszikus költészethez: versei gyakorta épülnek fel szép, szabályosan egymásra épülő szakaszokból, de amelyik egy szövegtömbben íródott, annak is rímes sorvégek, lágy belső ritmus, dallam segíti az olvasását. Ugyanakkor szívesen kísérletezik ma divatos olyan versfajtákkal is, mint a haiku: „Eső szemerkél / ereszcsatorna fecseg. / Baj, hogy nem értem?” vagy „Deres a lélek, / holdárnyéknál hidegebb / ez a sötétség”. Témájukat tekintve a nosztalgia, szerelem, a természet iránti hódolat, a gyöngéd érzelmek éppúgy beleférnek a repertoárba, mint a szellemi társaknak dedikált lírai sorok, a szimbolikus, parabolába rejtett üzeneteket a jelenkornak, a fiatalabb generációknak, és bőséggel helyet kapott benne a játékosság, az (ön)irónia is, a finom kritikai éllel bíró humor is: „Hit, elit-nézet / izen: itt élhet / Élet-hit, zenit? / Tíz teli tehén / hiteti: zenélt…” (Hitelintézet). A harminchat költeményt közlő kötet a hazai líra tradicionálisabb vonulatát követők figyelmébe ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Buda Ferenc (1936-)

Míg élsz

Aktuális online ár
1 160 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Buda Ferenc (1936-)
ISBN
9789633491027
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2014
Méret
20 cm
Kiadó
Holnap
Cikkszám
3000233307
Alcím
versek

Darabszám