Kádár Annamária, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem pszichológiatanára folytatja az érzelmi intelligencia gyermekkori fejlesztését célzó munkáját (ld.: Mesepszichológia, 201213020). A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és annak fejlesztő hatására fektette a hangsúlyt, e második kötetben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a "kényes" nevelési helyzeteket veszi górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. A szerző felfogásában ugyanis a mese nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját "életmesénket" is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és néha gyermekünknek is. De ne gondoljuk, hogy ez az aktus a szokásos esti mese alkalmaira korlátozódik, sőt, magunkról mesélünk folyamatosan, sokszor szavak nélkül is - a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal. S ezt tesszük nemcsak szülőként, hanem pedagógusként is a nevelés során. Mert a gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin változtatnunk kell - a vele kapcsolatos nehézségek jelzések, melyek felhívják figyelmünket, s ha engedjük, átírják a történetünket. Ebben a folyamatban bizony könnyen válhatunk tanulóvá. Kádár Annamária túlnyomórészt azokról a nevelési kérdésekről ír, amelyekkel kapcsolatban a legtöbbször kértek tőle tanácsot az elmúlt években, emellett kimutatja azt is, miként jelennek meg ezek a helyzetek a mesékben. Korcsoportokra és témakörökre lebontva ajánl olyan, színvonalas, magyar és külföldi meséket, amelyeknek jó hasznát vehetjük a problémák megoldásában. Jegyzetekkel lezárt kötetében tíz újabb, általa írt érzelmi intelligencia fejlesztő mesét (Lilla és Tündérbogyó történetei) is közöl a 4-9 éves korosztály számára. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"