Köztudomású, hogy a magyar irodalom alkotásaiban hagyományosan érvényesülnek etikai megfontolások és morális szempontok, ennek megfelelően a műelemző és kritikai irodalom is él az etikai megítélés módszerével. Z. Kovács Zoltán a tanulmányaiban arra keresi a választ, hogy a 19. század középső harmadától a 20. század első feléig terjedő korszakban miként van jelen irodalmunkban az etikai szempont, és ez miképp értelmeződik a kritikában. Ilyen szemszögből vizsgálja a verses regényt, a romantikus regényt és az előző századforduló novellairodalmát. Úgy véli, a strukturalista, szövegközpontú elemzési módszerek elavulttá nyilvánították az irodalmi művek etikai motívumait, holott azok alapelemei az alkotásoknak. Az 1980-as évektől kezdi visszaszerezni az etikai elemzési szempont a korábbi pozícióját és funkcióját, és a textuális elemzés mellett az alkotás megítélésének ez is fontos szempontja lett. Hiszen a 19. század végi, 20. század eleji irodalom moralizáló természetű volt, oly annyira, hogy az etika relevanciája nemcsak a művek mondandójában, de esztétikai jellemzőiben is megmutatkozott. A modern etikai kritika tehát nem csupán a tartalom – humanizmusban gyökerező – morális üzenetének megfejtésére, kimutatására szolgál, hanem sajátos kritikai irányzatot is jelöl, amely az 1980-as évektől vált gyakorlattá a hazai műelemzésben. Z. Kovács Zoltán tanulmánykötete első részében (Irodalomtörténet-írás, elbeszélés, etikai kritika) elméleti síkon közelíti meg azokat a tendenciákat, amelyek az etikai kritika gondolatköreit jellemzik. Fölrajzolja e műfaj morálfilozófiai hátterét, a humanizmusból eredeztethető hagyományait és az etika narratív megjelenítésének lehetőségeit, formáit. A második rész (Romantikus humor és etikai narratíva) írásaiban a kései romantika etikai meghatározottságait veszi sorra, például Kemény Zsigmond, Eötvös József, Arany László és Gyulai Pál szépírói munkásságában. A harmadik fejezetben (Mindennapiság, elbeszélés és nézőpont) az etikai meghatározottságot kutatja Mikszáth Kálmán, Petelei István, Thury Zoltán és Krúdy Gyula kisprózájában, illetve Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényében. A szerző szerint a 19-20. század általa szemlélt mintegy hat-hét évtizedének epikájában valamiféle etikai egyensúly érvényesül: a vesztes szabadságharc után a kiegyezés nyeresége került ökonómiába; nemzeti fölbuzdulás és bukás, ellenállás és kiegyezés, revolúció és evolúció került történelmi egyensúlyba, ez pedig kimutathatóan jelen van a korszak irodalmában, a mondandó gondolatiságában éppen úgy, mint a textus formai, nyelvi elemeiben. Z. Kovács Zoltán tanulmánykötete egyfelől közelképet ad a 19–20. századi magyar epika egyik sajátos vonásáról, másfelől bemutatja a ’80-as évektől kibontakozó etikai kritika elméletét és praxisát. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"