A temesvári költő új kötete bevezetőjében így vall: "Amit leírok csak halandzsa, pedig odabenn még egész értelmes gondolatoknak tűntek, és most minden agysejtem az értelem ellen tüntet" (Prológus). Mintha a tapasztaló értelem és a versírásra indító érzelem kerülne ellentmondásba, mintha a való élet és annak lírai megjelenítése kerülne szembe vagy legalább dichotómiába Kiss András költészetében. Hogy ennek mi az oka, azt szintén a szerző magyarázza meg bevezető írásának egyik tőmondatával: "Fáj a lét." Csakugyan, verseinek többsége a fájdalomról szól, olykor öniróniával, máskor őszinte elkeseredéssel: "Lehetnék pozitív, valóban, de őszintén szólva / Abszolút nincsen már semmi, ami még mellette szólna" (Lennék pozitív). A költő a félelem, a szorongás és a bánat sok-sok variációját verseli meg; olykor a menekülésvágy lesz úrrá rajta (Menekülés), olykor a letargia (Mélypont), máskor az üresség érzete (Hajnal), ismét máskor a zavarodottság (A sötétség kora) keríti hatalmába. Mindezek alapján alanyi költőnek gondolhatnánk Kiss Andrást, pedig nem az. Ugyanis a fönti negatív gondolatokat, érzelmeket, sejtéseket nem pusztán magára vonatkoztatja, hanem kivetíti a létezés egészére. A látszólag egyhangú tematika és egysíkú érzelemvilág igen változatos versformákban, alakzatokban jelenik meg: eleven és hatásos, fölidéző szófordulatokkal, eredeti hasonlatokkal, sötét hangulatot árasztó, ám találó leírásokkal és többféle versformában, az elégiától a haikuig, a versprózától a lépcsős strófákig, próza és vers kombinációjáig. A nyomasztó gondolatok, a fájdalmas, keserű érzések egészen egyedien variált alakokat öltenek Kiss András kötetében. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"