A vajdasági, de az egyetemes magyar irodalom és kultúra tekintetében is az Új Symposion kiemelt hellyel és tekintéllyel bírt (és bír a mai napig): a periodika – hiányosságai ellenére – mindig is egy olyan közvetítő közeg, publikációs felület volt, amelyen keresztül a magyarországi és jugoszláviai magyar írók és költők, alkotók és művészek aktív párbeszédre léphettek egymással, a folyóirat vitaindító cikkeiben reflektálhattak a kortárs eseményekre. Az Új Symposionról jelentette meg monográfiáját Ladányi István, aki új olvasatot kínál fel a folyóirat értelmezéséhez. A kötet élénkíti a periodika recepcióját, de eközben nem akar egy kisajátító narratívával a korábbi értelmezések helyébe állni; a folyóirat hagyományaihoz híven inkább maga is folytatni szeretné a párbeszédet, vagy ha az elakadt, új fejezetet nyitni abban. Az Új Symposiont – irodalomtörténeti jelentősége mellett – a hatalom és a kultúra tanulságos kapcsolata miatt is érdemes megismerni, ez a történet hűen tükrözi az elnyomás és az erőszak, illetve a szabad gondolkodás viszonyát és olykor kibékíthetetlen ellentétét.