Titkosszolgálatok mindig is voltak, jelenleg is vannak és mindig is lesznek. Az eredendő emberi széthúzás és ellenségeskedés miatt megjelent államok és hatalmak kezdettől fogva egymás vetélytársai, sőt ellenségei voltak, és folyamatosan gyanakodtak arra, hogy a szembenálló ország megtámadja őket. Ez a kölcsönös, öngerjesztő félelem szülte az egyre nagyobb apparátusú titkosszolgálatokat és kémszolgálatokat, amelyek az ellenség szándékait fürkészték, beépülve annak államberendezkedésébe. Titokban, persze, ezért nevezzük ezt a működési szférát titkosszolgálatnak. Igen ám, de hamar rájöttek, hogy nemcsak külső ellenség, hanem belső ellenség is van. Amelyik gyakran veszélyesebb, mint a külső. Megjelent tehát a belső elhárítás. Ami érthető és indokolt. Normális esetben azonban ez csak a belső elhárítás által felderített gyanús személyekre korlátozódik és azok kiemelését és ártalmatlanná tételét célozza. Amiből a társadalom semmit nem érzett, nem is észlelt, kivéve olyan kirívó eseteket, mint például, amikor a köztörvényes bűnöző és illegális kommunista ügynök, Ságvári (Spitzer) Endre az őt szervezkedés közben tetten érő és letartóztatni akaró csendőrnyomozókra lövöldözött pisztolyából 1944. július 27-én Budapesten, a Budakeszi úti Nagy cukrászdában, három nyomozót megsebesített, az egyiket halálosan, mire a negyedik lelőtte, mint egy kutyát. A morbid köznépi humorban azóta létezik a „Beszorult, mint Ságvári a cukrászdába” mondás. A társadalom egésze viszont nem rettegett, nem hatotta át az általános félelem pszichózisa, mert nem volt rá oka. És tudta, hogy minden az ő és az ország biztonsága érdekében történik. Egy jól megszervezett és a közjót mindenek fölött szem előtt tartó állam esetében az állam biztonságának biztosítása érdekében nincs szükség a társadalom egészének megfigyelésére. Ez csak az önkényuralmi, totalitárius államok sajátossága, amelyek titokban folyamatosan rettegtek attól, hogy az erőszakkal megszerzett hatalmat az elnyomott és megalázott lakosság egyszer majd erőszakkal visszaveszi tőlük. A vesztüket érző és attól félő hatalmak mind így viselkednek. Emiatt egy hatalmas, a teljes lakosságra kiterjedő megfigyelő és megfélemlítő hálózatot építenek ki. És elterjesztik azt a „titkos információt”, hogy „mindenki mindenkit megfigyel”. Hogy mindenki féljen és alázatosan fogja be a pofáját.