Neogrády Antal festőművész, díszlettervező, belsőépítész most adja közre első verses kötetét; lírai munkái eddig csak az interneten voltak olvashatók, ámbár a neve mégis ismerős lehet a hazai irodalmi életet figyelők számára, ugyanis 2012-ben elnyerte a balatonfüredi Quasimodo költőverseny különdíját. A kisprózákból álló, szellemes bevezető Önéletrajz után következő mintegy száz vers eredeti költőt mutat, akiben izgalmasan egyesül az ókori irodalom mitologikus-erotikus hagyománya a Weöres Sándortól ismert folklorisztikus szürrealizmussal, de ősi pogány, sámánisztikus elemek is föltűnnek költészetében, miközben az egészre az univerzalizmus végtelennek tetsző kupolája borul: „Érzed? / Pulzál a végtelen. / A fényévek már szép lassan rövidülnek! / Közeledik, s ne mondd, hogy el nem éred! / A spektrumot csak úgy látjuk fehérnek, / ha szédülésig pörög őrjöngő röpte. / Csak nyitni kell, s a rögtől elszakadni!” (Vízió-orgazmus). Az olvasó szinte belebódul a szeme láttára zsugorodni kezdő végtelen látványába, amikor Neogrády egy életközeli, tárgyias, sőt miniatürizált hasonlattal örökíti meg a férfi és a nő kapcsolatát: „Jössz, mint a kávé / Vékony meleg sugárban, / Jólesően, / S mégis a pohárban / Ott marad egy parányi / Lepke szárnya / Idegen ízként / Tapadva rá a számra” (Different Dreams). A végtelenségtől, a kozmosztól a parányi lepkeszárnyig terjed a költő látómezeje, és közben a kultúra történetének sok-sok elementumát teszi magáévá, avatja saját gondolatává és növeszti verssé (Szaturnália; Zen; Caribus; Avernói múzsa; Sámán). Egyszer andalítóan szép tájverssel gyönyörködtet (Erzsébetligeti-földek), máskor szándékoltan triviális (Te!); megint máskor fölhevült kamaszként kiabál (Gyere), hogy aztán játékos hangulatban fricskázó verset írjon a köznapokról (Édes hazám). Egyszer angyali hangon fuvolázik (Vízkereszt), máskor meg váratlanul trágárságba fordul a textusa (Tűz), de szinte minden versét átfűti a lendület, a versbeszéd dinamizmusa: „Fúj a szél / Az a jó / Elviszi / Amit kint felejtek / Babonából / Tartogatott / Értéktelen / Élet-sejtek” (Fúj a szél). Egyforma készséggel alkot szonett koszorút (Százhatvannyolc hónap), folklorisztikus ihletésű dalt (Csíziósnap; Dagasztó), vagy éppen Weöres Sándorra emlékeztető, nyelvi parádét bemutató hosszú verset (Komatál), netán ráolvasót (Ráolvasó) vagy impresszionista életképet (Szabad percek). Neogrády Antal verseit mintha több költő írta volna, hiszen e bemutatkozó kötetben a világegyetem végtelenségét megérzékítő, látomásos nagy vers éppen úgy megtalálható, mint nyelvi játék, antik motívumok reminiszcenciája, az elektronikus-virtuális világra való számos utalás, a fennkölt stílus és a vulgáris megszólalás; ír korrajz-szerű verset és helyzetdalt, tájverset és allegorikus költeményt. A szerző első kötete sokarcú, sokszínű, sokféle hangon szóló költő bemutatkozása, amely mindenképp reveláció számba megy. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"