A kötet fülszövege szerint Mohai V. Lajos „megrostált és átigazított verseit” kapja kézhez az olvasó, ha belelapoz ebbe a terjedelmes, mégis még befogadható hosszúságú versgyűjteménybe. Töredékek, fellelt lírai nyomok adják ki a kötet egészét. A költő ugyanis nem csupán a lélekben, de saját lírai múltjában is előszeretettel merül alá, hogy az ismét fellelt költemények úgy számára, mint az olvasó számára is lehetőséget biztosítsanak az újbóli rácsodálkozásra. A szövegek minden esetben, ha gyűjteményes kötetbe vagy új szempontokat érvényesítő válogatásba kerülnek, azonnal dialógusba lépnek egymással, a lírai énnel, valamint az olvasóval, új, korábban nem is sejtett oldalukat mutatva így a világosság felé. Rugási Gyula tapint rá pontosan Mohai líranyelvének és tematikusan építkező verseinek lényegi elemére, amikor a költő magánmitológiájára irányítja az olvasók figyelmét. Mohai V. Lajos csakugyan felépíti és gazdagon be is rendezi saját lírai katedrálisát, amely mégis az otthonosság meghittségével invitálja közelebb magához az olvasókat.