Márai Sándor (1900-1989) a legkülönösebb sorsú, pályájú 20. századi magyar írók közé tartozik, akinek személyisége sok ellenérzést váltott ki, életművének viszont óriási rajongó tábora van. Az 1930-as években az ország legismertebb írói közé tartozott, 1948 után valósággal kilakoltatták a magyar irodalomból és az irodalmi köztudatból. Rónay László az 1980-as évek elejétől olvassa Márai műveit, és negyed százados munka után megírta első Márai-monográfiáját (2005), ennek kibővített, újabb kutatási eredményekkel kiegészített változata e kiadás. Rónay lineárisan, az eredeti művek keletkezésének időrendjében dolgozta föl a terjedelmes életművet, alapvetően két szempontot tartva szem előtt: egyrészt, hogy feleljen meg az egyetemi irodalomoktatás követelményeinek, másrészt a szélesebb érdeklődő közönség igényeinek. Ilyenformán keletkezett a szakszerű, ugyanakkor igen sok idézetet, szemelvényt is tartalmazó és csaknem szokatlanul olvasmányos irályú életmű-monográfia. Az első kiadáshoz képest Rónay főleg az író naplóiból kinyerhető adatokkal és információkkal egészítette ki munkáját, így törekedve Márai irodalomtörténeti értelemben teljes portréjának megalkotására. A szerző 18 fejezet elemzéssorával tekinti át az író munkásságát, de mindig úgy, hogy a szóban forgó mű keletkezése mögé háttérképként odarajzolja az életrajz legfontosabb, épp aktuális tényeit, idevágó tudnivalóit. Így jár el a pályakezdést, illetve az első, Emlékkönyv (1918) című verses kötet ismertetésétől az utolsó könyvéig, a Szívszerelem (1985) című krimi bemutatásáig. Rónay természetesen élet és életmű csomópontjait igyekszik megragadni, így az író önmagára eszmélését, világpolgárrá válását, legtermékenyebb írói korszakát (1930-1942), gondolkodói rendszerét, sztoicizmusát emeli ki, mint olyan fontos tényezőket, amelyek meghatározták Márai magánéletét és művei szellemét. Kiemeli, hogy Márai úgy érezte, az általa ideálisnak, vagy legalább élhetőnek vélt világ folyamatos romlásban van, erre pedig a magánéletében visszahúzódással reagált, munkásságában pedig intenzív értékteremtéssel, az alkotómunkával. Így születtek meg olyan művei, mint az Egy polgár vallomásai, Válás Budán, Napnyugati őrjárat, Kabala. A polgári liberális Márai már Magyarország német megszállásakor belső emigrációba vonult, majd a II. világháború után, több évnyi töprengést követően, 1948-ban végleg elhagyta hazáját. 1952-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol a beilleszkedés nehézségei és a honvágy gyötrelme mellett az európai identitás nosztalgiája inspirálta, ekként írta meg a San Gennaro vérét. A szerző külön fejezetet szentel Márai naplóinak, a termékeny amerikai éveknek, majd a búcsúvétel időszakának. Rónay László mindvégig az életrajz megszabta kronológiát követi, de műve mégis elemzéssorozat. A szerző nem annyira szövegközpontúan, nem filológiai módszerekkel vizsgálódik, hanem az író gondolkodói rendszere, eszméi, motívumai szerint halad, ezek jellegzetes megmutatkozásaira irányítja az olvasó figyelmét, éspedig igen sok szemelvény kíséretében. Rónay László könyve a Márai-irodalom alapműve. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"