Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Van a fővárosban egy hely, a Szabó Ervin Könyvtár szomszédságában, a Mikszáth Kálmán téren, egy tágas polgári lakásban, ahol színházi életünk izgalmas kísérletei folynak immár több mint egy évtizede. A nagyalakú, színvonalasan tipografizált, magyar-angol nyelvű album a 2011-ben fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Maladype Színház tíz évét foglalja össze stílusosan, főleg képekben. A szellemi és financiális szempontból is független társulat nevéhez méltóan (jelentése cigány [lovári] nyelven: találkozás) az intenzív színészi együttlétre és a közönséggel való folyamatos kommunikációra fekteti a hangsúlyt. Sajátos műhelymunkában kialakított színházi nyelvére jellemző a színészek köznapi hangvétele és az állandó rögtönzés, amely révén azonnal és élénken reagálnak a nézőkkel közös térben keletkező történésekre. A roma és nem roma színészekkel indult, külföldön is jegyzett Maladype Balázs Zoltán rendező-művészeti vezető irányításával az egyik legismertebb és legelismertebb színtársulattá nőtte ki magát. Fiatal állandó színészei mellett olyan vendégművészek is fellépnek, mint Béres Ilona, Ladányi Andrea, Törőcsik Mari vagy Zsótér Sándor a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense. A tíz éves repertoárból minden év legfontosabb előadásain készült színes, egész oldalas fotók vonulnak végig, megidézve Ionesco Jacques, vagy a behódolás (2001), Ghelderode Bolondok iskolája (2003), Weöres Sándor Theomachia (2004), Meaterlinck Pelleas és Mélisande, Hölderlin Empedoklész (mindkettő 2005), Wyspański Akropolisz - négy felvonás két részben (2006), Osztrovszkij A vihar (2007), Büchner Woyzeck valamint a Leonce és Léna, illetve a Tojáséj (2008), Alfred Jarry Übü király (2009) és Csehov Platonov (2010) színdarabjainak legizgalmasabb jeleneteit, egészen Dante Pokláig (2011). A képkavalkádot esszék, tanulmányok, rövidebb írások (képeslap) szakítják meg neves színházi emberek, kritikusok tollából, mint Daniela Magiaru, Ian Herbert, Pap Gábor, Perényi Balázs, Sebestyén Rita, Jászay Tamás vagy Huszár Sylvia. E sorból kiemelhetjük Molnár Gál Péter dramaturg-színháztörténészt, aki az említett darabokról írt kritikáit fűzte csokorba. A könyvészeti attribútumokkal szűken bánó kötetet a jelenkori magyar színház ún. realista-lélektani, Sztanyiszlavszkij rendszeren alapuló színjátszással szembeni úttörő törekvéseire fogékony olvasóknak ajánljuk. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Maladype

Aktuális online ár
1 800 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789630827140, 9789630874748
Egyéb szerzőség
Huszár Sylvia (szerk.);Sebestyén Rita (szerk.);Maladype Színház Közhasznú Egyesület (Budapest) (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2011
Méret
359 o.
Kiadó
Maladype Színház Khe.
Cikkszám
3000228767
Alcím
10 év, 10 years

Darabszám