A horvát költőnő versvilága erősen emlékeztet arra a metaforára, amit isteni dobszó című versében rajzol föl a macedóniai Fekete-Drim folyóra való utalással. Ez a folyó, ahogyan a forrása a felszínre tör, azonnal beleömlik az Ohridi-tóba, ám a tó fenekén saját medrében folyik, s onnét újra folyóként lép ki a tó vizéből. Így búvik meg Dautbegović Krajinović költészetében a spiritualitás a köznapok ábrázolatának felszíne alatt; ilyen búvópatakként áramlik a metafizikai gondolat a valóság képei között. Például A költözködés című vers nem szól másról, mint hogy a lírai alany költözés előtt átválogatja a holmiját, mi az, amire új lakásában is szüksége lesz, és mi az, ami fölösleges. Azonban e prózai tevékenység mögött vagy alatt húzódik a gondolati lényeg: vonzalmait tükröző emlékei között kell válogatnia. A határátkelés is egészen köznapi jelenetet ábrázol, hiszen a vámőr arról faggatja a költőt, visz-e magával tiltott holmit, mire ő a nosztalgiáit vallja be. Az azonosítatlanok című darabban a tömegsírból föltárt, ám összekeveredett emberi maradványok fölött gondolkodik az elmúlásról. A költőnő szinte prózai áradású szabad versei a leghétköznapibb valóságelemeket és helyzeteket írják le, ugyanakkor a szenvtelenül ábrázolt felszín alatt ott áramlik a spirituális gondolat, az emlékekkel terhelt érzelem, a nosztalgia vagy épp a fájdalom. Egy hivatali sorban állás és aktakitöltés profán eseménysorába foglalja a költészet képességeire vonatkozó gondolatait (adalékok az újabb életrajzokhoz); a kirakatmosó munkájának rajza mögé sejteti az ember csapongó érzéseinek lendületét (a városi kirakattakarítók dala); a fejfájás leírásában láttatja az emberi kapcsolatokban mindig jelen levő ambivalenciákat (fejfájás). A hosszú és szabadon áradó versek mellett van néhány tömörségével sokat mondó verse, ezek aforisztikus erővel árasztják az olvasóra mondandójukat: „Az egészségben nincs tapintat / illetlenül ragyog / hangos is és könnyed / mint a gazdagság // A betegség bizonytalan és suttogó / nagyban emlékeztet a szegénységre” (mint a rühes kutya – oldalazva a szélen). Az enigmatikus tömörségű megfogalmazás olykor egy-egy hosszú vers részleteként, spirituális középpontjaként jelenik meg (búza és konkoly; korčulai képek). Jozefina Dautbegović Krajinović versei első rápillantásra szinte prózai megfogalmazásúnak látszanak, minden hagyományos poétikai formát mellőzőnek tűnnek föl, látszólag a köznapok realitásának felszínén maradnak, valójában a csak időnként érzékelhető, felszín alatt áramló, áradó gondolatokról szólnak, és ezek adják verseinek mélyszerkezetét. Ez a szerkezet pedig a létezés és az elmúlás kettősségével írható le, lélektani szempontból pedig úgy, hogy a halállal való fenyegetettség gondolatát az apró-cseprő dolgokkal való bíbelődés nyomja el; a folytonos fenyegetettség és a felszínes dolgokkal való foglalatosság dichotómiájára épül e versvilág, úgy ahogyan a madárijesztő ideje című vers is mutatja: mintha a költőnő a kártevő madarak elriasztásáról beszélne, miközben a délszláv háborúk áldozatai siratja el. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"