Ambrus Lajos csaknem két évtizede sorra-rendre írja Lugas című esszésorozatának darabjait – ezek többségükben a Magyar Nemzet szombati kulturális magazinjában láttak és látnak nyomdafestéket. Az esszék tekintélyes részében a szerző az étkekkel és italokkal foglalkozik, ilyen tárgyú írásainak gyűjteménye ez a kötet is. Ambrus Lajos egy-egy téma kapcsán természetesen érinti az ételek és innivalók gasztronómiai, borászati szakkérdéseit is, nézőpontja mégis inkább kultúrtörténeti, életmód- és mentalitástörténeti. Írásait – a tárgyalt témakörök időrendje szerint – három fejezetbe osztotta: Egykor; Mostan; Örökké. Az első részben a múlt felől közelít témájához, említve a híres török utazó, Evlia Cselebi (1611-1684) elégedettségét, aki az akkor török hódoltsági területen fekvő Pécsett 47-féle körtét kóstolt meg. Innét kiindulva a szerző végigtekint a magyar emlékirat-irodalmon, hol és hogyan fordul elő a "körtvély" említése. Megemlékezik a híres matematikusról, Bolyai Farkasról (1775-1856), aki a maga korában pomológusként is ismert volt. Elemzi egy 1681-ből fennmaradt erdélyi fejedelmi lakoma étlapját, részletezve a korabeli borválogatást is. Említi a régi erdélyi bölény- és medvevadászatokat, a Mikszáth-prózában föllelhető gasztronómiai utalásokat és részleteket; utánajár, honnan erednek a mesenyelv "kakastej" és "varjúháj" szavai. A Mostan fejezet esszéiben, jegyzeteiben összehasonlítja a franciaországi és erdélyi almáskerteket; bemutatja a magyar gyümölcsökről szóló nevezetes kiadványokat; méltatja a Nagy magyar boratlasz című albumot; színes írásban emlékezik meg a magyar borfilozófiáról (Jókai Mórtól Hamvas Béláig). Tudósít az Érmelléken termő bakatorról, a Küküllő-menti borokról, a borok érlelésének módjáról, az alföldi és a hegyvidéki borok karakterének különbözőségéről, a jeles magyar szőlő- és borfajtákról (aszú, ürmös, siller, kadarka, furmint, somlói juhfark, badacsonyi kéknyelű), és mindezekhez sok-sok irodalom- és művelődéstörténeti tudnivalót, érdekességet társít. Bemutatja a magyar tájak híres étkeit: a szegedi paprikás halat, a komáromi halászlevet, a tordai aranygaluskát, az erdélyi lucskos káposztát. Az Örökké című harmadik részbe sorolt esszékben a természetben mindenütt föllelhető harmóniáról, a húsvéti ünnepek menüsoráról, a szüret örömeiről, a szőlőültetésről, a talajtípusok és a rajtuk termő szőlőfajok összefüggéseiről, az óbor élvezetéről ír, és megemlékezik délvidéki íróbarátairól, Sziveri Jánosról és Hornyik Miklósról. Ambrus Lajos esszéi, jegyzetei végső soron az élet, kivált az asztal örömeinek bölcs élvezetéről szólnak, no és az étkekhez, italokhoz kapcsolódó szellemi élvezetekről, művelődéstörténeti tudnivalókról. Témái földerítéséhez két módon jutott el: részint bebarangolta a Kárpát-medence irodalmi emlékhelyeit, a magyar konyha nevezetes műhelyeit és a borvidékeket, részint pedig hajdani és kortárs szerzők pompás – gasztronómiai, borászati – írásait tanulmányozta. Ezzel a tematikus esszégyűjteménnyel – amely az Ünnepi Könyvhét kiadványa – maga is csatlakozott a pompás írások nemes szerzőinek sorához. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"