Pogány József neve sokakban a Tanácsköztársasággal kapcsolódik össze. A Schwartz József néven egy pesti zsidó családba született szociáldemokrata újságíró, a Népszava munkatársa az első világháború után ugyanis kezdetben még nem, de 1919. márciusában már támogatta a kommunistákkal való egyesülést, sőt maga is kommunista lett. A tanácskormányban ő töltötte be a hadügyi, később a külügyi és közoktatási népbiztos tisztségét, a kommün bukását követően pedig Bécsbe, majd Szovjet-Oroszországba menekült. Az azonban ma már kevésbé ismert, hogy az első világháború idején előbb a császári és királyi 32. gyalogezred közkatonája, majd tartalékos tisztje, később haditudósító volt. Kőbányai János szerint ő írta az első világháborúról a legjobb, szociografikus mélységű tudósításokat, ezért - függetlenül a szerző későbbi politikai szerepétől - fontosnak tartotta a riport-trilógiát a nagy háború centenáriumára újra kiadni. Kőbányai szerint ő egy a háborúban közvetlenül résztvevő, vagyis annak mindennapjait kiválóan ismerő, az általa irányított egységért felelős katonatiszt volt, aki nem mellesleg társadalmi elkötelezettségű, s széles műveltséggel rendelkező értelmiségi volt. Ez gyökeresen szemben állt az első világháború író-riportereinek attitűdjével, akik a főhadiszállások exkluzív sajtópáholyaiból "tudósítottak" nem kevés optimizmussal. Épp ezért hitelesebben mutatták be a háborút, mint például Molnár Ferenc (Egy haditudósító emlékei), Móricz Zsigmond (Vérben, vasban) vagy Nagy Endre (Tábori levelek). A trilógia legerősebb darabja a Lemberg. Tíz hónap a cárizmus uralma alatt, amelyben a szerző az Osztrák-Magyar Monarchia háborús, ekkor még sikeres erőfeszítéseinek leírásába illeszti a soknemzetiségű város körültekintő társadalomrajzát is. Az ott töltött három nap tapasztalatán túl elmeséli a város és a Przemysl körüli csaták történetét, valamint az orosz megszállás tíz hónapjában kialakult viszonyokat, a földalatti ellenállástól egészen a prostitúció sajátos lembergi változataiig. Mindezt átszövik saját háborús tapasztalatai, valamint korábbi ismeretei, érzékenyen megörökítve a lengyel-orosz, valamint az ukrán-orosz viszonyt. Ezen ismeretanyagot részletezi tovább a trilógia második, kevésbé kidolgozott része, A meghódított Oroszlengyelországon keresztül, amely egyúttal lenyűgöző elemzés Kelet- és Nyugat-Európa kulturális és lelki különbözőségeiről. Bemutatja a meghódított városokat, Kraszniktól Dombrováig, valamint az itt közölt riportokban rendkívül széles szociológiai rajzot ad a galíciai zsidóságról, benne a cionizmus bemutatásával és bírálatával (a szerző mindezt szociáldemokrata, a munkássághoz való asszimilációs vágy okán teszi). A trilógia záró darabja, a beszédes című A földreszállt pokol a doberdói frontra kalauzolja az olvasókat, bemutatva a harmadik isonzói csatát, a halálra bombázott Görzöt (a mai Goriziát) és a Karszt-háború "törvényeit". A kötetet az eredeti kiadások utószavai, valamint Kőbányai János írása zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"