Holló József a verset „az emberi gondolkodás gyémántfoglalatának” tekinti, erősen hisz a költészet hatalmában, ezért nagyon is komolyan veszi a költői munkát, például abban a tekintetben, hogy igyekszik harmóniába hozni a magyar líratörténet hagyományát az újító törekvésekkel és főképp az önkifejezés szándékával. Eddig munkásságának teljes hossz- és keresztmetszetét mutatja be ez a küllemével is tartalmas bensőjére utaló kötet. Holló József csaknem minden művében érvényesül a legmagasabb rendű esztétikai szabály: a nemes gondolatok igényes formai keretek között jelennek meg. Magvas gondolat és kifinomult stílus, emelkedett érzelem és példás beszédmód találkozik verseiben, már-már steril szabályossággal. E versek gondolati tengelye függőleges, mert a lírai alany folyton Istenre tekint föl. Vagyis Holló József abban a tekintetben is abszolút hagyománykövető, hogy a költészet művelését szakrális cselekvésnek tartja. Magyarán „arra törekszik, hogy a deszakralizált, profán világba visszaálmodja az osztatlan egységet és a romlatlan tisztaságot képviselő Édent” – írja a kötet előszavában Ködöböcz Gábor. Ugyanő állapítja meg, hogy Holló József a „spirituális realizmus” képviselője, aki magánmitológiából, az alázat misztikájából teremt tér-idő koordinátát versei köré, miközben a maga személyes nézőpontjából szemléli a létezés alapkérdéseit, az emberi gondolkodás, egzisztencia, lelki működés törvényszerűségeit. A nyolc tematikus ciklusba sorolt közel háromszáz vers a költő gazdag munkásságáról ad áttekintést, kezdve hajdani ars poeticájával: „Oly jó lenne sok kis / reménytüzet rakni / s a szökő időbe / belecsimpaszkodni” (Képzelgő) – a legutóbbi időben keletkezett sorokig: „Nem mondod ki…, de még álmot, vágyat cipelsz, / hát szabja majd hozzájuk a léted a Teremtő” (Tétova üzenet…). A költői szándéktól a létprogramig terjedő tartalmi, gondolati sokszínűség és a föléje boltozódó nemes szakralitás jellemzi Holló József formagazdag, klasszikus hatást keltő költészetét. A hagyományos verstémák (lírai vallomások, hit, a valóságra született reflexiók, 1956 emlékezete, vonzalmak és taszítások, a karácsonyi ünnepkör, az ember által benépesített világ panorámaképe) többnyire hagyományos alakzatokban öltenek testet, de a szakralitás, az erkölcs és s szépségvágy sajátos megvilágításában: „Az ablak sarkába bevillan az udvar, / látom, a kutyatej bolyha száll, kavarog. / Míg hátul a nyújtózó kerti fák hegyén / a napfény araszolva, szelíden andalog” (Korai képzelgés). Holló József tartalmas és mindenféle értelemben szép kötete a hagyományos lírai mondandót klasszikus formákban megörökítő költő munkája, olyané, aki az önkifejezés erős szándékát is képes a poétika hagyományos keretei között tartani. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"