Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
2016. október 7-én késő este, amikor már lassan a nyomdába küldték a másnapi Népszabadságot, még a szerkesztőség költözésre készülő tagjai sem sejtették, hogy utoljára készítik a lapot. Az október 8-i szám még megjelent, ám a tulajdonos Mediaworks aznap a lap tevékenységének felfüggesztéséről és a nol.hu honlap elérhetetlenné tételéről döntött, a lap munkatársait pedig még aznap reggel, motoros futárok útján értesítették, hogy felmentik őket a munkavégzés alól. A szerkesztőség tagjai ennek ellenére megpróbáltak bejutni a Bécsi úti épületbe - ahová a tervek szerint a Népszabadság is költözött volna -, ezt azonban a biztonsági őrök nem hagyták nekik. A hivatalos indoklás a lap veszteségéről és átalakításának szükségességéről szólt, de sokan már aznap a Népszabadság "kivégzéséről", sőt a sajtószabadság elleni támadásról beszéltek. Ezen történéseket igyekszik bemutatni elsősorban a Népszabadság Egyesület által kiadott kötet, amelyet a lap - azóta el is bocsátott - munkatársai írtak. Az előszóban Spiró György a Népszabadsággal való kapcsolatáról ír (1972-től egy rövid ideig kritikákat írt a lapba), majd az első három írás a lap történetét mutatja be: Révész Sándor az 1956-os kezdetektől 1987-ig, Miklós Gábor a rendszerváltás éveit, Hargitai Miklós, Bednárik Imre és Horváth Gábor pedig az 1990 óta eltelt időszakot, valamint a tulajdonosváltásokat ismerteti. Egy vaskos fejezet foglalkozik október 8. - az N-day - eseményeivel, majd az azt követő napokkal, a kötet második felében pedig további munkatársak - Czene Gábor, Danó Anna, N. Kósa Judit, Szalai Anna és mások - emlékeznek október 8-ára, valamint a Népszabadságnál töltött éveikre, évtizedeikre, valamint szemezgethetünk a lap megszűnésével kapcsolatos nyilatkozatokból és a nemzetközi visszhangból is. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Lapzárta

Borító ár
2 990 Ft
Aktuális online ár
2 302 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786155667305
Egyéb szerzőség
Miklós Gábor (szerk.);Kósa Judit, N. (1966-) (szerk.);Kelen Károly (1953-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Méret
21 cm
Kiadó
Noran Libro
Cikkszám
3001022928
Alcím
a Népszabadság-sztori

Darabszám