Németh Zoltán, a pályatárs Fodor Balázs versvilágát poszthumán költészetnek nevezi, amely az ember utáni korban gyökerezik, azt ábrázolja. Ilyen értelemben telitalálat a kötet címe, hiszen a kozmológia a világegyetem egészével foglalkozó interdiszciplináris tudományág, amely része a fizikának, a csillagászatnak, de a filozófiának is. A versek gondolati tere csakugyan a végtelen űr, még akkor is, ha egynek-egynek a helyszíne a Föld. Fodor Balázs számára a tó meteor ütötte kráter (Egy becsapódás paraméterei), eső helyett aszteroidák zuhognak (Mozgáskényszer), egy párkapcsolat létrejötte vagy annak kísérlete az űrbe száműzött majom túlélési próbája (Hasadó anyag), és a vitrinben elhelyezett fajanszokat fehér holdpor lepi be (Kulcsos gyerek). A versek nagyobb részének környezete, tája maga a kozmosz (A figyelem pillanatai; Csigolyák; Agancsok; Só); motívumai pedig fizikai, csillagászati fogalmak: a távolodás, közeledés, gyorsulás, a tér és az idő tágulása, a bolygópályák ellipszise, az univerzum fekete szövete. Némelyik versében a filozófia, az emberi gondolkodás felé nyit a költő. Úgy véli, az ember alapvetően a függőleges síkban gondolkodik, azt látja a fákban, a házfalakban, pedig az igazi az lenne, ha a gömbölyű földön meglátná a vízszintest (Hajózási ismeretek). Próbára teszi tehát az ember figyelmét, például meghallja-e a bokorban neszező állatot vagy a hordozórakéta megatonnáinak zümmögését (Szövedék). Sok versében összerántja a földi köznapok jelenségeit a végtelen univerzum tüneményeivel: a kilövőállomást madárfészeknek látja (Fészek), a szavakat a fölrobbant csillag szerterepülő szilánkjainak (Csapda), és megjeleníti „a távcsőbe szűkült univerzum” képét (Talpalatnyi). Fodor Balázs kozmikus lírájában alig jut szerep az embernek, az ember emlékét legföljebb egy üres szkafander őrzi, a súlytalanság is mellőzhető fogalom, hiszen nincs, aki átélje, és a bolygók görbületét sem látja senki. Kiüresedett, poszthumán világ rajza bontakozik ki a kötetből, és ha mégis előbukkan egy ember, az végtelenül magányos (A magány fizikája), vagy csupán a meditáció asztronautája (Kráter). Fodor Balázs költői nyelve kötetlen, alakzatai gyakran strófaszerű sorokba tördelt mondatok, miközben olykor „önleleplező” módon izgalmas rímekkel remek ritmust teremt (A várakozás kamrái); leggyakoribb formai eszköze az a folytonosságot kifejező enjambement. És ami a legfontosabb, sorai, versmondatai csak látszólag végesek, gondolati szempontból a végtelenbe tartanak, magukkal húzva az olvasó fürkésző tekintetét. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"