Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A konzervatív eszmei tradíciókat avantgárd hajlamú modernséggel ötvöző kortárs magyar írókat bemutató sorozat e kötetének hőse a horvátországi Kontra Ferenc (1958–), a József Attila-díjas író, akinek művei nyolc-kilenc nyelven olvashatók Európa-szerte. Az elsőkötetes irodalomtörténész sajátos módszerrel dolgozik: szinte nagyító alá helyezi Kontra munkáit, így ad minuciózus képet e próza darabjairól. Huszka Árpád elsődlegesen szövegelemzéseket végez, ennek is tudható be, hogy az író valamennyi művével foglalkozik, a prózák mellett a mesékkel és irodalomtörténeti munkáival is. A köteteket nem megjelenésük időrendjében analizálja, hanem motívumrendszerük szerint csoportosítja. Földolgozásmódjának sajátossága, hogy Huszka Árpád egész valójával belehelyezkedik Kontra Ferenc írói világába, szinte föloldódik a vizsgált művekben, sokszor maga is Kontra stílusában szólal meg, sőt olykor maga is képeket ábrázol (például a kötetek könyvborítóinak, grafikai anyagainak elemzésekor). Egészében véve olyan gondolati sűrűségű elemző esszésort produkál, aminek révén valódi értekező próza keletkezik, miközben aprólékosan fölfejti Kontra Ferenc műveinek tartalmi és formai összefüggésrendszerét. Huszka a teljes mű igézetében és ismeretében elemez, és rendre arra keresi a választ: a narrátor miként viszonyul a mű hőséhez. Ezért is adja első elemzésének A főhőssé válás meséje címet, amelyben az író Farkasok órája (200313373) című regényét analizálja. Terjedelmes elemzést közöl a talán legismertebb Kontra-regényről, a Drávaszögi keresztekről (200901261), ahol tüzetesen leírja a mű szimbolikáját, stilizációját, szerkezetét, és beszél arról a folyamatról, ahogyan az alkotó eljutott a regény központi gondolatáig, a „keresztútig”, a délvidéki magyarság passiójáig. Huszka kiemelt figyelmet szentel az író szimbólumrendszerének, prózája metaforikus vonásainak, a meseszövés finom megoldásainak, sőt filológiai vizsgálattal kimutatja a két kiadás közötti szövegeltéréseket is. Ugyanilyen alapossággal ismerteti Kontra Ferenc Horvátország magyar irodalma – A kezdetektől napjainkig (2011) című irodalomtörténeti művét vagy a Szélördög és más mesék (2006) című gyermeknek szóló kötetét. Huszka Árpád tárgyához méltóan maga is irodalmi értékű esszészöveget alkot. Könyve – amely rövid életrajzi összefoglalóval, tekintélyes irodalomjegyzékkel és képmelléklettel zárul – a délvidéki magyar irodalom egyik jelentős alkotójának eddigi életművét a teljesség igényével és kimerítő alapossággal mutatja be. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Huszka Árpád (1983-)

Kontra Ferenc írói munkássága

Borító ár
2 980 Ft
Aktuális online ár
2 384 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Huszka Árpád (1983-)
ISBN
9786155156328
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
259, [13] o. : ill. ; 21 cm
Kiadó
Coldwell Kv.
Cikkszám
3001023495
Sorozatcím
Élő irodalom ; 2560-0567

Darabszám