Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Az emberben lakozó igazságérzet egyike a legtalányosabb emberi tulajdonságoknak. Mégsem tudjuk elég pontosan meghatározni forrását, eredetét, működési mechanizmusát. Úgy vagyunk vele, mint a szépérzékkel: mindnyájan tapasztaljuk magunkban és másokban, ám fogalmilag megragadni vajmi kevés esélyünk van. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy morális kérdésekben leginkább ugyanúgy az érzésekre, érzelmekre alapozva döntünk, mint ahogy a széppel kapcsolatos ítéleteinket szoktuk meghozni. Ezért van az, hogy nem „igazságértelemről”, hanem igazságérzetről beszélünk.) Martha C. Nussbaum korunk egyik legismertebb amerikai morál- és jogfilozófusa Pars pro toto-sorozatban megjelent, Költői igazságszolgáltatás című kötetében Adam Smith antik szerzőket követő, Az erkölcsi érzelmek elmélete (in: Brit moralisták a XVIII. században, Budapest, Gondolat, 1977) címmel megjelent munkájára hivatkozik – sőt ihletforrásának tekinti –, amennyiben arra utal, hogy a helyes és igazságos ítélethez szükséges igazságérzet működése a megfontolt „szemlélő” fikciójával tehető érthetővé. Az emberekben meglévő testvériség érzete (fellow-feeling) lehetővé teszi a kívülálló számára, hogy akár ismeretlen embertársai érzéseibe is belehelyezkedjen.
Nussbaum, Martha C. (1947-)

Költői igazságszolgáltatás

Borító ár
4 200 Ft
Aktuális online ár
3 150 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Nussbaum, Martha C. (1947-)
ISBN
9786156192639
Egyéb szerzőség
Pápay György (1978-) (ford.);Falusi Márton (1983-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2021
Méret
223 o. ; 20 cm
Kiadó
MMA K.
Cikkszám
3001067098
Sorozatcím
Pars pro toto ; 2676-9751

Darabszám