Áfra János az alanyi líra talán legszemélyesebb oldalát, a lírai én és az emlékezés révén felidézett anya kapcsolatát tette meg legújabb verseskötete központi szervező elvévé. Az anya alakja úgy az irodalmi, mint a vallási és kulturális hagyományban olyan mélyen be van ágyazva, hogy noha a lírai én látszólag csak saját anyjától szeretne elbúcsúzni, az ő lírai portréját megfesteni, óhatatlanul is kapcsolatba kerül e különböző diskurzusok és regiszterek mélyén lakó anyával. Áfra János lírai édesanyja így íródik rá a mater dolorosa és Mária theotokosz, vagyis istenszülői aspektusára. A Szűzanya és a lírai én anyjának összemosódására kiváló például szolgál az Egy ifjú a Szűzanyához című vers, amely Borbély Szilárd vallásos-zsoltáros, archaizáló nyelvét is mintha finoman megidézné, miközben a bibliai témát saját anyján keresztül is egyetemes szintre emeli. A verseskötet a hiányról, a gyászról, valamint az emlékezés performatív, terapeutikus, máskor kifejezetten fájdalmas oldaláról szól, ezeket a meghatározó antropológiai és pszichológiai állandókat hozza mozgásba, a szülő és a gyermek kapcsolat termékeny energiáit aknázza ki, miközben a cím éppen az anya hiányát vetíti előre.