Nyilván nem véletlen, hogy e nyelvtani kompendium címe erősen emlékeztet a több évtizede közkézen forgó Rácz Endre és Takács Etel szerzőpáros alkotta Kis magyar nyelvtanéra (legutóbb: 201610097). Nem véletlen, hiszen a Keszler-Lengyel szerzőpár is olyan teljesség igényű összefoglalást kívánt megalkotni, amely az általános iskolásoknak, még inkább középiskolai tanulóknak, a nyelvtani ismereteiket föleleveníteni óhajtó felnőtteknek, de bárkinek közérthető módon, a részletekben el nem veszve írja le a magyar nyelv használatának rendszerezett szabályait. E kis kötet iránymutató előzménye a magyar leíró nyelvészet legkorszerűbb ismereteit áttekintő, először 2000-ben, Keszler Borbála szerkesztésében megjelent Magyar grammatika (legutóbb: 200322162) volt, az ott érvényesített szemléletmód tükröződik ebben az ismeretterjesztő kiadványban. Ennek az újfajta szemléletnek az egyik lényeges vonása, hogy az esetleg vitatott nyelvtani problémák esetében minden lehetséges vélekedést közöl, tárgyilagosan ismertet, majd utal arra, hogy a szerzők szerint melyik változat tekinthető a legelfogadhatóbbnak. Vagyis a régebbi "iskolás" nyelvtanokkal ellentétben ez a könyv nem kanonizál egy-egy alternatívát, csak javaslatot tesz rá. A szerkezete is tipikusan alulról fölfelé építkező. Az első rész, a Bevezetés nem csupán a fogalmi apparátust közvetíti (mi a beszéd, a nyelv és nyelvtan), hanem áttekintően ismerteti a nyelv egységeit, a legkisebbtől a legnagyobb felé haladva: fonémák, morfémák, szavak, szintagmák, mondatok. Csak ezek után következik a hagyományos leíró nyelvtani áttekintés - amelyből a korszerű grammatikákra jellemzően kimarad a hangtan és a mondattan -, éspedig Szóalaktan, Szófajtan, A szóalkotás módjai, Szintagmatan, Mondattan fejezetcímek alatt. Természetesen e fejezeteken belül is számos újdonsággal találkozhat az érdeklődő, olyan fogalmakkal, fölosztásokkal, amelyeket a korábbi leíró nyelvtanokban nemigen talált meg (pl. szabad és kötött morféma fogalma, a toldalék részének tekintett előhangzó, a toldalékok közötti átfedések érzékeltetése, a partikula fogalma, vagy az ikerítéses szóalkotási mód stb.). A szerzők az újdonság számba menő vagy a köztudalomban nem szereplő grammatikai jelenségeket, szabályokat kissé bővebben fejtik ki, vagyis a már kanonizált ismeretek rovására némi arányeltolódás figyelhető meg a könyvben, amely azonban így is teljes körű és korszerű leírói nyelvtani kézikönyv. A kötet kézikönyvként való használatát megkönnyíti A táblázatok és vázlatos összefoglalók lelőhelye című külön tartalomjegyzék; nemkülönben fontos a bőséges irodalomjegyzék, amely a mai leíró magyar nyelvtannak nemcsak a részkérdéseit taglaló szakirodalomba vezet be, hanem a mai magyar nyelvtudomány nemzetközi környezetének alapirodalmát is megadja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"